ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

ÁEEK: Jogerősen kaszálták el az Állami Egészségügyi Ellátóközpont egy újabb tenderét

2018.11.20
A Közbeszerzési Döntőbizottságnak adott igazat a bíróság az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal (ÁEEK) szemben egy korábbi pályázat ügyében – írja az Index. A bíróság kimondta, hogy a Döntőbizottság jogosan kaszálta el az ÁEEK egyik tenderét, és jogosan rótt ki büntetést a hatóságra. Még 2017 júliusában derült ki, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az Állami Egészségügyi Ellátóközpont egyik pályázatát, amelyet sürgősségi és intenzív ellátásban alkalmazott lélegeztetőgépekre és monitorrendszerekre írtak ki. Az ÁEEK emellett ötvenezer forintos bírságot is kapott. A Közbeszerzési Döntőbizottság a General Electric (GE) bejelentése nyomán kezdett vizsgálódni, a cég ugyanis azt állította, hiába volt az ő ajánlatuk a legkedvezőbb, az ÁEEK elutasította azt, mondván, nem tesz eleget az általuk megszabott követelményeknek. A bizottság a GE-nek adott igazat, és megállapította, hogy a kiírás nem biztosított valódi versenyt a szállítók között, mivel a műszaki paramétereket úgy fogalmazták meg, hogy a pályázaton csak egyetlen gyártó termékei felelhettek meg. Az ÁEEK beperelte a Döntőbizottságot, majd nem sokkal később alperesi beavatkozóként a GE is beszállt a perbe. A Fővárosi Törvényszék most a Közbeszerzési Döntőbizottságnak adott igazat, és kimondta, hogy a Döntőbizottság ítélete jogos volt az ügyben. Nem ez volt az első olyan ügy, amelyben a Döntőbizottságnak adott igazat a bíróság: nemrég az ÁEEK-nek tízmillió forintos bírságot kellett fizetnie egy manipulált közbeszerzés miatt. Korábban pedig – a lélegeztetőgépekre kiírt pályázattal szinte egy időben – összesen 16 kórház laborgépeinek beszerzését függesztette fel a bizottság, miután a gyártók jelezték, hogy a kiírás korlátozza a tisztességes versenyt.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings