ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

BOLAX Kft.; MÁV-START Zrt.: Elindulhat a járműjavító új csarnokának kivitelezése Szolnokon

2020.10.19
Megkezdődhet a 815 millió forint értékben épülő új, háromállású felületelőkészítő és fényező csarnok kivitelezése a MÁV-START Szolnoki Járműjavítóban, miután sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság szerződést kötött a nyertes Bolax Kft.-vel. A mintegy ezer négyzetméteres csarnok várhatóan 2022 első negyedévében készül el. A fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban és hatékonyabban készülhetnek az új IC+ kocsik is. A szerződés október 16-i, nyilvános aláírása előtt tartott sajtótájékoztatót Szalay Ferenc polgármester, Bozsó Róbert, a Bolax Kft. ügyvezetője és Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója. – Egy 1200 négyzetméteres új csarnokot építünk egy már meglévő helyére, betartva az örökségvédelmi, építészeti és gépészeti előírásokat. Ez egy festőelőkészítő üzem lesz – jelentette be Kerékgyártó József. Majd elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően az IC+ flotta sokkal gyorsabban cserélődik majd, ráadásul 10-15 új munkahelyet is teremtenek a helyszínen. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy az IC+ gyártással a meglévő 1200 dolgozónak stabil munkahelyet nyújtanak. – Közben egy másik bázisunk modernizációja is zajlik, ahova a KISS emeletes vonatokat tudjuk majd behozni és karbantartani. Mindez egy 8000 négyzetméteres csarnok korszerűsítését jelenti, mely mintegy egymilliárd forintot ölel fel. Így összesen csaknem kétmilliárd forint értékű fejlesztést sikerült Szolnokra hozni – hangsúlyozta a vezérigazgató.
(szoljon.hu)
További információ:
Cookies Settings