ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Coca-Cola HBC Magyarország Kft.; Országos Vízügyi Főigazgatóság: Az ukrajnai háború miatt megduplázódott a Tisza megtisztításához szükséges idő

2022.09.26
Az ukrajnai háború környezetterhelése a határokon túl is megmutatkozik: bár 2019 óta több mint 100 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola Magyarország által létrehozott kezdeményezésben, a Tisza teljes megtisztításához a felhalmozódott szemét 90%-a még hátravan - mondta el a hvg.hu-nak Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója. Az önkéntesek hatodik alkalommal, Tiszaderzsen gyűltek össze szemetet szedni. A Tiszában leáramló hulladék nagyrészt Ukrajnában és Romániában kerül a folyóba, majd annak sodrásával kerül át Magyarországra – mondta Molnár Attila Dávid. A szakember korábban még tíz évre becsülte a Tisza megtisztításához szükséges időt, azonban az ukrajnai háború kitörése miatt mostanra ez megduplázódott. A szennyezés felszámolását az hátráltatja, hogy a kárpátaljai több százezer menekült hulladéka is a folyóba kerül az olyan településeken, ahol nincs hulladékgazdálkodás. Másrészt több száz cég költözött Kárpátaljára, ami szintén hulladéktöbbletet jelent. Minden hulladéktisztító akciót megelőz egy feltérképezés, amely során kiderül, pontosan merre halmozódik fel a legtöbb műanyaghulladék. A tavaly elindított GPS-alapú nyomkövetés segítségével a PET Kupa szakemberei fel tudják tárni a műanyagszennyezés útját és mértékét a folyón. A Tisza szennyezésének felszámolását úgy is segítik, hogy egy olyan kárpátaljai vállalkozót támogatnak, aki az itt keletkező hulladékot gyűjti be szelektíven. Közösségi adományozásból vettek számára egy teherautót, amivel a hulladékot össze tudja gyűjteni. Ezzel a folyóba kerüléstől eltérítették a keletkező hulladék egy részét: a Tisza forrásvidékén az elmúlt egy évben 10 tonnával kevesebb hulladék került a folyóba. A Coca-Cola szerepvállalását is fontosnak nevezte Molnár Attila Dávid. Az üdítőital-gyártó maga is jelentős mennyiségű PET-palackot bocsát ki, ezért - bár nem is egyedül és közvetlenül, de - szerepe van abban, hogy a folyóba is kerül műanyaghulladék. Ezért az üdítőitalgyártó is igyekszik mindent megtenni, hogy tehermentesítse a környezetet. Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, 2010 óta 20 százalékkal csökkentették a PET-palackok súlyát, az alumíniumdobozok súlya is összesen 170 tonnával zsugorodott éves szinten. Ezen túl idén a 4-es és 6-os kiszerelésű aludobozos multipack csomagolásokon kartoncsomagolás váltotta fel a korábban használatos zsugorfóliát, ezzel éves szinten közel 230 tonnával csökkentik a műanyagfelhasználásukat. A másodlagos csomagolóanyagok, vagyis a termékek szállításához szükséges csomagolás mennyiségét is csökkentették, és már folyamatban van a 100 százalékban újrahasznosítható papírpalack fejlesztése is: tavaly a papírpalack prototípusát tesztelték. A kávéautomatákban a műanyagpoharakat pedig hamarosan papírpoharakra cserélik.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings