ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Daubner Cukrászda Kft.: Mi történt a Daubner cukrászdában?

2019.09.05
A milliárdos forgalmú Daubner cukrászda jól hasít továbbra is: a kasszába érkező pénzek ötödéből lesz profit. A cég beszámolója szerint az átlagbér 10 százalékkal nőtt. A több mint 100 évvel ezelőtt Orosházáról induló Daubner cukrászda a Napi.hu tavalyi körképe szerint azon kevés helyek közé tartozik, amelyek milliárdos forgalmat bonyolítanak és akkor kiderült az is, hogy a cukrászdák közül a Daubner adta a legmagasabb fizetést a munkatársaknak. Most megnéztük, mi változott azóta az egyik legismertebb cég teljesítményében. A főváros III. kerületében található vendéglátóhely annyiban eltér a többiektől, hogy inkább egy édességüzlet, ahol sok tortát, süteményt, pogácsát lehet kapni, de a helyszűke miatt az elviteles vásárlók vannak fölényben. Nettó forgalma 2018-ban közel 1,7 milliárd forint volt. Ez 8 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi 1,85 milliárd forintos nettó bevételtől, sőt, a 2015-ben elért 1,75 milliárdot és a 2016-os 1,81 milliárdot is alulmúlja. Ugyanakkor a Daubner nyeresége a bevétel csökkenése ellenére növekedett. A múlt évben az adózott eredmény megközelítette a 400 millió forintot, ez éves szinten 4,2 százalékos többletnek felel meg. Igaz, 2016-ban szintén 400 millióra rúgott a nettó profit, 2015-ben pedig 365 milliót tett ki. Ha a nettó bevételre jutó nyereséget nézzük, akkor elég hatékonyan működik a cukrászda: 2018-ban a nyereség a bevétel közel 24 százalékát adta, míg 2017-ben 21 százalékos volt ez a mutató. A fizetések növekedtek. A Daubnerben tavaly 71 ember dolgozott, egy évvel korábban még 89 voltak. A cégadatokból számolt bruttó átlagfizetés tavaly meghaladta a 360 ezer forintot, szemben az egy évvel korábbi több mint 320 ezres átlaggal. Tehát összességében a Daubner valamivel kisebb forgalom és alacsonyabb létszám mellett a beszámoló alapján nagyobb átlagfizetésekkel ért el kedvezőbb eredményt.
(napi.hu)
További információ:
Cookies Settings