ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Debreceni Egyetem: A Debreceni Egyetem építheti fel az új kézilabdacsarnokot

2022.12.21
Az eredeti tervek szerint az állam lett volna a beruházó, de most átadták a telket és a fejlesztést az egyetemnek. Módosította a kormány azt a törvényt, mely az egyetemi modellváltás kapcsán a Debreceni Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szólt. A törvény eredeti változatában az szerepelt, hogy amikor a magyar állam megépíti a Pallagra megálmodott kézilabda munkacsarnokot, az az egyetem tulajdonába kerül, a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent módosítás szerint azonban a pallagi területet megkapja az egyetem (ezt korábban a város adta az államnak a csarnok megépítésére), valamint a kormány arról is határozott, hogy „az ingatlan tulajdonjogának átruházásával egyidejűleg az ingatlanra megtervezett kézilabda munkacsarnok engedélyes és kiviteli terveit ingyenesen az egyetem tulajdonába kell adni a beruházás ütemezett megvalósítása céljából.” Mindez azt jelenti, hogy a csarnok nem az állam, hanem az egyetem beruházásában épülne meg a Zsálya köz 4. szám alatt. Eddig a csarnok építéséért az állami tulajdonú BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. volt a felelős, a cég már a kivitelezési közbeszerzést is sikeresen lefolytatta, azt a Magyar Mélyépítő Építőipari és Szolgáltató Kft. nyerte nettó 1 milliárd 124 millió forintos ajánlatával, ám ez a beruházást is leállította az állam az orosz-ukrán háborúra és annak nyomán kialakuló energiaválságra hivatkozva. A pallagi csarnok elsősorban az utánpótlás-nevelést szolgálná. A kiviteli tervek szerint az épület egy 7,55 méter szabad belmagasságú küzdő részből, 150 ülőhelyes nézőtérből és az ezekhez tartozó földszintes kiszolgáló blokkból áll. Nettó 1725 négyzetméteres csarnok épülne, a küzdőtér mérete 23-szor 44 méter lenne, amit ezer négyzetméteren borítana sportpadló. Szerepel még a terveken egy 75 négyzetméteres helyiség, mely bemelegítőként és konditeremként szolgál majd, egy 120 négyzetméteres öltöző és egy vizesblokk. Mivel a korábban lebonyolított kivitelezési közbeszerzés már tavaly szeptemberben lezárult, s lejárt az ajánlati kötöttség, várhatóan új közbeszerzést kell majd lefolytatnia az egyetemnek.
(dehir.hu)
További információ:
Cookies Settings