ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Decs Nagyközség Önkormányzata: Újraindítják a sárközi szőttes gyártását Decsen

2018.10.15
Újraindítják a sárközi szőttesek gyártását a Tolna megyei Decsen, ahol első lépésben felújítják az egykori háziipari szövetkezet épületét - írja az MTI. A község önkormányzata a helyreállítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 128 millió forint támogatásával végzi el - mondta Antal Zsolt, a falu polgármestere az MTI-nek. A szőttesgyártás elindítására összesen 260 millió forintos projektet dolgoztak ki, később az épületet belülről is felújítják, és szövőgépeket vásárolnak - tette hozzá. A falu vezetője megjegyezte: a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezet 2004-es megszűnése óta nagyon kevesen készítenek sárközi szőtteseket, pedig az 1951-ben létrehozott szövetkezetnél az 1970-es években 61 településről több mint nyolcszázan dolgoztak. Az elképzelések szerint egy önkormányzati tulajdonú kft. működtetetésében induló műhelyben 20-30 szövő dolgozik majd, akik hagyományos terítőt, függönyt, tányéralátéteket készítenek. A sárközi szőttesekre a térségben ma is lenne igény - mondta. Arról is beszámolt, hogy a szövés újraindításával párhuzamosan ismét Decsen helyeznék el és mutatnák be a 834 darabos sárközi szövési mintatárat.
(napi.hu)
További információ:
Cookies Settings