ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Duna Tojás Kft.: Tojófarm beruházástól tartanak Vas megyében

2018.08.10
Gigaberuházást készítenek elő Mikos­széplak határában. Ha a tervek megvalósulnak, az alig pár száz fős kis Vas megyei falu mellett egy 900 ezres tojótelep jön létre a következő években - értesült a Magyar Idők. A beruházás a Duna Tojás Kft. nevéhez fűződik. Egy ekkora kapacitású baromfitelep működtetése és létrehozása környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyhez kötött. A nagy létszámú farmnak emellett állategészségügyi működési engedélyre is szüksége lesz. Bojtos Zoltán, a társaság ügyvezetője a lapnak adott nyilatkozata szerint már csak egyetlen engedélyre várnak, ha azt is megszerzik, hamarosan elkezdődhetnek a majorban a bontási munkák, azután pedig az építkezés. Az első ütemben három istálló és egy csomagolóüzem épül fel, ahová összesen 450 ezer tojót telepítenek. A kormányhivatal határozatában szereplő adatok szerint az első ütem megvalósulása esetén évi 122,5 millió tojás kerül majd ki az üzemből, ami a második ütemben már évi 245 millió darabra emelkedhet. A BTT szerint egy ekkora telep takarmányigénye naponta 100-105 tonna, ami a hazai üzemek kapacitását igencsak leterhelné. A termelők most attól félnek, hogy ha elindul a termelés Mikosszéplakon, a takarmánykeverő üzem nem elégíti majd ki a kistermelők igényeit, csupán a Duna Tojásnak fog gyártani.
(agrotrend.hu)
További információ:
Cookies Settings