ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Edelmann Hungary Packaging Zrt.: Száz új munkahely Zalaegerszegen

2017.11.07
A német Edelmann magyarországi leányvállalata, az Edelmann Hungary Packaging Zrt. 3,15 milliárd forint beruházással bővíti zalaegerszegi csomagolóanyag-gyártó üzemének kapacitását. A 100 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 786,9 millió forint támogatást ad. Új gépeket, a többi között nyomda- és ragasztógépet állítanak termelésbe, a fejlesztésnek köszönhetően a vállalat bővíteni tudja termékpalettáját – ismertette Czirkl György, a magyar leánycég ügyvezető igazgatója. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Edelmann 2010 végén vásárolta meg a zalai nyomdát, abból nőtt ki az a csomagolóanyagipari gyár, amely ma már a csoport 16 globális gyárának egyike, a mostani beruházás nyomán pedig a vállalatcsoport második legjelentősebb gyárává lép elő. A zalaegerszegi gyárban többek között a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, a higiéniai szegmensben piacvezető vállalatok számára gyártanak kartondobozokat. A vállalat árbevétele az idén október végére meghaladta a tavalyi egész évit, a Zalaegerszegen előállított termékek több mint 30 százalékát exportálják.
(hirado.hu)
További információ:
Cookies Settings