ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.: Új vezérigazgató a társaság élén

2019.03.18
Az eddigi vezető, Gelencsér Lajos különböző pozíciókban több mint 40 évet töltött a vállalatcsoportnál, illetve jogelődjeinél, ebből az utóbbi 25 évet vezetői, felső vezetői beosztásokban. Szakmaisága és vezetői teljesítménye, embersége, a villamosenergia-ellátásért érzett felelőssége az egész cégcsoport működésére hatással volt. Nyugdíjba vonulását követően igazgatósági tanácsadóként vesz részt az E.ON hálózati munkájában. Utódja Németh Imre, aki ugyan az iparágon kívülről, de energetikai területen szerzett jelentős tapasztalattal érkezett az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. élére. Olyan projektek fűződnek a nevéhez, mint például a Dalkia (Veolia Energia) 35MWe biomassza-erőművének építése, egészen a közelmúltig pedig energetikai igazgatóként vett részt a metALCOM Zrt. irányításában. Tapasztalataira az E.ON-nál a többi között az elosztói szegmens működésének és teljesítményének további fejlesztésében számítanak. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. az E.ON Hungária csoport részeként Somogy, Baranya, Tolna és Zala megye déli részén, azaz a déli országhatártól egészen Balatonig, a Dunától a nyugati határig juttatja el megbízhatóan a villamos energiát az általa üzemeltetett, folyamatosan karbantartott és fejlesztett áramhálózaton az ügyfelekhez. A társaság munkáját 2019. március 1-től irányítja Németh Imre vezérigazgatóként.
(markamonitor.hu)
További információ:
Cookies Settings