ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.; Budapest Főváros Önkormányzata: Karácsonyék visszavásárolnák a Fővárosi Csatornázási Műveket

2020.05.27
A fővárosi önkormányzat két éven belül visszavásárolná a Fővárosi Csatornázási Műveket – értesült a Népszava. Egyelőre az új költségvetésből adódó drasztikus pénzügyi elvonások ellenére sem mondtak le erről a szándékról, bár azt nem tudni, hogy pontosan miből tudják majd kifizetni a vételárat. Idén mindenesetre még a külföldi tulajdonosnak jár az osztalék nagyobb része, a vállalat ezen a címen több mint 4 milliárd forintot fizethet ki a tavalyi üzleti év után. Feltéve, hogy a rendkívüli felhatalmazás miatt erről döntő Karácsony Gergely főpolgármester elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést. A cég működését jó jövedelmezőség és magas biztonsági szint jellemzi a társaság tavalyi pénzügyi beszámolója szerint, amit a számok is alátámasztanak. Az értékesítés nettó árbevétele ugyan 478 millióval csökkent tavaly, de a mérlegfőösszeg így is 140 milliárd forintra kerekedett, a cég 4,25 milliárdos nyereséggel zárta az évet. A fővárosnak viszont alig csurran ebből valami – írja a lap. Hiába maradt ugyanis a fővárosi önkormányzat a többségi tulajdonosa az 1997-ben részlegesen privatizált FCSM-nek, a speciális osztalékfizetési szabályok miatt a 25 százalékkal rendelkező szakmai befektetőknek – jelenleg a francia Veolia Central & Eastern Europe S. A. – jár a számított osztalékalap 75 százaléka, míg a törzsrészvényekkel rendelkező többségi tulajdonos fővárosnak 25 százalék jut.
(index.hu)
További információ:
Cookies Settings