ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

GE Aviation Hungary Kft.; VDSZ: Nem tudnak megegyezni a bérekről a GE veresegyházi gyárában, sztrájk is jöhet

2021.06.07
Egyre nagyobb a feszültség a GE Aviation Hungary Kft. veresegyházi gyárában a bérek miatt – derül ki a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) közleményéből. Az érdekképviselet azt írja, hogy a munkáltató július 1-jétől 4 százalékkal volna hajlandó emelni a béreket, indoklásuk szerint a koronavírus-járvány piaic hatásai miatt. Ez azonban csupán évi 2 százaléknak felel meg. Ráadásul a 4 százalék nem fix, így a dolgozók között differenciálnak is a teljesítmény-értékelés alapján. A szakszervezet 8 százalékról indította a számára elfogadható béremelési ajánlatot, de miután meghallgatták a menedzsment által felvázolt gondokat, először 6 százalékra, majd a kompromisszum érdekében 5 százalékra vitte le követelését. Ennél lejjebb viszont nem akarnak menni. A közleményben emlékeztettek, hogy az infláció a legutóbbi hónapban Magyarországon már elérte az 5 százalékot, a megélhetési körülmények folyamatosan romlanak. "A VDSZ képviselői úgy látják, hogy ha munkáltató nem hajlandó feladni a tárgyalásokon eddig képviselt bemerevedett álláspontját, a munkavállalóknak nem marad más lehetősége, mint keményebb fokozatba kapcsolni, ami akár munkabeszűntetést jelenthet. A VDSZ helyben végzett felmérése szerint jelentős a sztrájkhajlandóság az igen alacsony bérajánlás miatt. Ráadásul a munkáltató a döntését villámtempóban egyoldalúan be is jelentette, ami tovább növelte a dolgozók véleménynyilvánítási szándékát" – írták. Székely Tamás VDSZ elnök szerint most már csakis kizárólag a munkáltatón múlik, hogy visszalép, és születik-e érdemi megállapodás a tárgyalóasztalnál, vagy tovább feszíti a helyzetet. A szakszervezet közlése szerint nem követelnek lehetetlent, ebben az évben összességében csupán havi mintegy 1,5 millió forint különbségről van szó, ezt az összeget a cég gazdálkodását látva könnyedén lehetne teljesíteni, ha a munkáltató is ezt akarná – állítja a VDSZ.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings