ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Green Point Garage Kft.; PORTÉP Kft.: Épül az első parkolóház Székesfehérváron

2019.05.03
Május 2-án reggel a tulajdonos, a kivitelező és a város képviselője lerakta Székesfehérvár első parkolóházának alapkövét. A Távírda utca elején már március óta ásnak. A módszeres ásóhasználat előtt Kovács Péter, a beruházó ügyvezetője ismertette a részleteket. Emlékeztetett, már 2010-ben papíron szerepelt, e területen bizony parkolóháznak kell magasodnia. Cégük 2015-ben vált tulajdonossá. A késedelem a tervezési nehézségekből fakadt. Kovács Péter, a Green Point Garage Kft. vezetője tájékoztatása szerint az előző tulaj több mint 15 tervváltozatot készíttetett, volt közte olyan, amely – szavai szerint – lajhársebességű autólifttel számolt. Kovácsék is több tervet rendeltek aztán végül belátták, kicsi a tulajdonukban lévő alaptelek, ezért vásárlással bővítették azt. Egy sor öröklött és szerzett szolgalmi jog is terhelte a területet, ezeket is rendezni kellett. A kivitelező Port-Ép Kft. tulajdonosa, Lévai Gergő az ő munkájuk befejezéseként december közepét jelölte meg. Nyilván a különböző engedélybeszerzések ügymenete miatt nyílhat csak 2020 első negyedévében a parkolóház. A 4500 négyzetméteren 134 autónak és 10-12 motornak juthat egyszerre hely. Kovács Péter elmondta azt is, hogy a 800 millió forint feletti beruházás 10 év múlva térülhet meg.
(feol.hu)
További információ:
Cookies Settings