ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

HEINEKEN HUNGÁRIA Zrt.: Döntött a bíróság

2018.09.07
Másodfokon is úgy döntött a bíróság, hogy maradhat a vörös csillag a Heineken sör címkéjén – írja a 24.hu a Győri Ítélőtábla szeptember 6-ai döntésére hivatkozva. Tavaly az akkor még a Miniszterelnökséget vezető Lázár János is kirohanást intézett a sörgyár ellen leginkább annak a Csíki Sörrel kapcsolatos vitája miatt, és még tavaly szeptemberben is arról volt szó, hogy átviszik a parlamenten a "lex Heinekent", amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek (így a Heineken logójában látható vörös csillag) kereskedelmi célú hasznosítását Magyarországon. Menczer Erzsébet képviselő a bíróságon meg is támadta a vörös csillagot, a Győri Törvényszék azonban első fokon elutasította a keresetét. A politikus a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Heineken Hungária Zrt. alperes az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette a felperes személyiségi jogát, mondván az ötágú vörös csillag a kommunista diktatúra jelképe volt. A Heineken azzal érvelt, hogy az ő vörös csillagjuknak nincs köze az önkényuralmi jelképekhez, mert a cég 1889 óta használja termékein ezt a jelzést, amelynek öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja. A keresetet az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék elutasította, mert a politikus személyiségi jogait csak akkor sérthetné a Heineken, ha Menczer személyében is érintett lenne, erről azonban nincs szó, a cég ráadásul a jelképet már 1889 óta, tehát régebben használja, mint ahogy az önkényuralmi jelképként ismertté vált. Ezentúl az alperes nem politikai jelentéstartalommal, hanem kereskedelmi termék jelzésére használja a szimbólumot. Menczer fellebbezett az ítélet ellen, a Győri Ítélőtábla szeptember 6-ai ítéletével azonban helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla tanácsa egyetértett az első fokon eljárt törvényszékkel abban, hogy a keresetben hivatkozott jogsértésre a régi Ptk. szabályait kell alkalmazni, amelyek a személyhez fűződő jogok megsértése esetén a személyes igényérvényesítést tették csak lehetővé. A felperes keresetében azonban nem arra hivatkozott, hogy személyes jogsérelem érte, hanem közösség tagjaként, a közösséget ért sérelemre hivatkozással perelt. A másodfokú bíróság mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásából az arra vonatkozó részeket, hogy az új Ptk. alkalmazhatósága esetén a kereset alaposnak minősülhet-e. Erre ugyanis jelen, a régi Ptk. hatálya alá tartozó ügyben nem volt szükség. A felperes kereshetőségi joga hiányában nem foglalt állást az ítélőtábla abban a kérdésben sem, hogy ötágú vörös csillag kereskedelmi vagy politikai jelentéstartalmú felhasználása sérelmes lehet-e valamely közösségre.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings