ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

HM ARZENÁL Zrt.: Jövőre indul a magyar fegyvergyártás

2018.10.16
Jövő januártól kezdenek dolgozni a HM Arzenál gyártósorai. Külföldre is készülnek fegyverek Bács-Kiskun megyében. Arról érdeklődött a Világgazdaság, hol tart a gyalogsági kézi lőfegyvereket gyártó üzem idén márciusban bejelentett projektje. Az azóta távozó Simicskó István honvédelmi miniszter azt közölte, hogy a teljes gyártás 2019 januárjától indul, de a fegyverek összeszerelése korábban kezdődik. A tárca mostani közlése szerint tehát a tervezésben nincs csúszás, a fegyvergyár beruházása menetrend szerint halad. A költségekről a lap nem kapott információt. A fejlesztésért a HM Arzenál Zrt. felel, amelynek vezérigazgatója, Kránicz Roland tavasszal licencszerződést írt alá a cseh Ceská Zbrojovka Export vállalat vezetőjével. Ennek értelmében egy tízéves megállapodás jött létre százmillió eurós összértékben 200 ezer lőfegyver gyártásáról. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesül majd. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter kiemelte hogy az üzemben korszerű, NATO-kompatibilis marokfegyerek (pisztoly, géppisztoly, gépkarabély) készülnek majd. A HM Arzenál 2018 februárjában új fióktelepet jegyeztetett be Kiskunfélegyháza külterületén. A harmincezres Bács-Kiskun megyei település polgármestere, Csányi József a helyi médiában a nyár közepén elmondta, hogy a magyar honvédség beruházása mérföldkőnek számít, mert ezzel egy korábban nem létező termelőtevékenység honosodik meg a városban.
(vg.hu)
További információ:
Cookies Settings