ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Howmet-Köfém Kft.; Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház: 75 milliós támogatás a Szent György Kórháznak

2021.04.06
Egyedülálló, 75 millió forintos célzott adomány érkezett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak. Az egyik legnagyobb székesfehérvári vállalat ügyvezetőjétől jelképes csekket vehetett át a székesfehérvári kórház igazgatója, Bucsi László. A főigazgató elmondta, nem hitt a szemének, amikor először meglátta a 250.000 dollárban meghatározott összeget, mely átszámítva 75 millió forintot jelent - írta a feol.hu. Az intézmény vezetője kiemelte, az elmúlt egy évben a pandémia alatt rengeteg különböző mértékű adományt kaptak, melyek mindegyikét köszönettel és hálával fogadták, de a mostanihoz hasonló mértékű támogatás eddig csak Székesfehérvár Önkormányzatától érkezett. Bucsi László hangsúlyozta, szívbe markoló érzés, hogy a Howmet-Köfém Kft. személyében egy olyan vállalat nyújt számukra ekkora mértékű segítséget, akiknek tulajdonképpen nincs kötődésük a kórházhoz. A 75 millió forintnyi támogatásból többek között mobil ultrahangot, mobil röntgent, pulzoximétereket, valamint a gyerekosztály számára diagnosztikai eszközöket vásárolnak majd, melynek egy része napokon belül megérkezhet az intézménybe, és tovább segítheti a betegek ellátását.
(weborvos.hu)
További információ:
Cookies Settings