ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

INDEX.HU Zrt.: Ismét vezérigazgató nélkül az Index

2020.07.29
Szombathy Pált Bodolai László kérte fel a pozíció betöltésére, miután a Pusztay Andrást váltó Ződi Zsolt lemondott, azonban a csütörtökön kinevezett vezérigazgató máris úgy döntött, hogy inkább nem él a lehetőséggel. Bodolai László az ATV július 27-i, esti műsorában arról is beszélt, hogy az Index a továbbiakban is működni fog és többször is említette, hogy az indexes hagyományokat betartva. Azt is elmondta, hogy sokkszerűen érte a pénteki tömeges felmondás és még nem kezdett embereket keresni a piacról, így azt nem lehet tudni, hogy milyen csapattal képzeli el a folytatást. Jelezte azt is, hogy nem biztos abban, hogy mindenki komolyan gondolta a felmondást. Az Index korábbi főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot múlt szerdán menesztették, ezt követően pénteken szinte az egész szerkesztőség felmondott – többen közülük azonnal távoztak a laptól, a többiek a felmondási idő alatt frissítik a portált -, majd aznap este többezres tüntetést tartottak az Index és a sajtószabadság mellett Budapesten. Az Index körüli helyzetre reagált az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), amely hétfőn kiadott közleményében elismerően szólt a legnagyobb magyar hírportál mellett kiálló pénteki tömegdemonstrációról és felszólította Európa vezetőit, hogy védjék meg a média szabadságát Magyarországon – közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
(mmonline.hu)
További információ:
Cookies Settings