ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

ISD DUNAFERR Zrt.; Dunaferr Dv. Vasas Szakszervezeti Szövetség: Elhalasztják a tavaly bejelentett leépítést a társaságnál

2020.02.13
Tavaly októberben jelentett be az ISD Dunaferr Zrt. egy 350 fős leépítési szándékot. Ez viszonylag váratlanul érte Dunaújvárost, ahol úgy vélik a helyiek, hogy "ha él a gyár, él a város". Ottjártunkkor a polgármester is csak a tárgyalási szándékát tudta kifejezni, hogy csökkenteni tudják a károkat, ahogy a szakszervezet is reménykedni tudott csak, hogy a tervből végül nem lesz valóság. Most úgy tűnik, ez bejött, hiszen a Dunaferr ma bejelentette, hogy a tervezett 350 fős leépítést visszavonja és 2020 december 31-éig nem jelent be új csoportos létszámleépítést – mondta a hvg.hu-nak Molnár László a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője. Sőt, május elsejétől 3,4 százalékos alapbérfejlesztést is kap alanyi jogon az összes ott dolgozó, míg júliustól újabb 6,8 százalékos alapbérfejlesztés jön. A második kört azonban már nem mindenki fogja megkapni, ebből ugyanis csak 3,4 százalék jár majd alanyi jogon, a többi differenciálható a dolgozók között. A béren felüli juttatások is emelkednek júliustól, mégpedig az átlagos éves bérfejlesztés mértékével. Ebbe beletartozik az egészségpénztári és az iskolakezdési támogatás is, a szakszervezeti vezető szerint átlagos mintegy 5,8 százalékos bővülésre számíthatnak a dolgozók. A mostani megállapodásról jegyzőkönyv is készült, ám azt a kollektív szerződésbe is bele kell foglalni, ami Molnár szerint akár csütörtökön is megtörténhet. Arra a kérdésünkre, hogy minek köszönhető a mostani fordulat, elmondta, hogy a szakszervezetek együttes fellépése mellett – mára volt például tervezve egy tüntetés az orosz nagykövetség előtt - a tavalyi bejelentés után sokan elkezdtek új munkahely után nézni – ezt erősítette, hogy idén januárban azt is közölték a szakszervezettel, hogy nyárig nem lesz tárgyalás a bérfejlesztésről -, hiszen a környékbeli cégeknél "azért volt egy kétszámjegyű bérfejlesztés". Emellett a Dunaferrnek sok olyan dolgozója is van, aki közel jár a nyugdíjazáshoz, így az a két folyamat együtt már eddig is megtizedelte az ott dolgozók számát.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings