ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

KARTAGO TOURS Zrt.: Nem volt jogsértő a Kartago Tours

2019.08.05
Nem követett el jogsértő magatartást az utasok tájékoztatásával kapcsolatban a Kartago Tours és a Taurus Reisen a Tunisair két június végi charterjáratának késésekor - ezt állapította meg a Budapest Főváros Kormányhivatala. A Turizmus.com portál az érintett cégektől úgy tudja, hogy a hatóság ezzel lezárta az ügyet. Ahogy korábban írtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével, Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy indítson fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Kartago Tours utastájékoztatási gyakorlatával kapcsolatban, mert két charter járat 16, illetve 26 órás késéssel indult el Tunéziából, amiről az utasok panaszai szerint nem tájékoztatták őket kellőképpen. Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője a portálnak azt elmondta: „A légitársasággal és az utasokkal irodánk folyamatosan tartotta a kapcsolatot, de ilyen esetben nemcsak bennünket, hanem a repteret is tájékoztatja a légitársaság. Így utasaink elsősorban a reptéren kapnak információt, a járat indulását jelző táblán, vagy a földi kiszolgáló személyzet munkatársától." A Budapestről késéssel indult utasok számára 250 eurós, a Monasztirból késve hazatérő gép utasai 60 eurós kártérítést fizet ki a légitársaság.
(index.hu)
További információ:
Cookies Settings