ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

LEGO Manufacturing Kft.: Tovább bővül Nyíregyházán a Lego

2017.09.29
Új gyártócsarnokok, automata magas- és kéziraktár, illetve más kiszolgáló területek épülnek a nyíregyházi gyárban - mondta Jesper Hassellund Mikkelsen, a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója. Mikkelsen kitért arra is, hogy a 2014-ben épült új gyár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt, bőven van benne növekedési potenciál, hiszen eleve úgy tervezték, hogy igény szerint modulárisan bővíteni lehessen. Ennek neki is fogtak tavaly, az eredetileg is 120 ezer négyzetméteres gyárat - mely már így is a világon az ötödik legnagyobb Lego-gyár - jelentős mértékben bővítik tovább. A 2008-ban alapított nyíregyházi Lego-gyárnak mára már mintegy 2800 dolgozója van. A tavalyi rekordév után idén már csökkennek a Lego bevételei, ezért a menedzsment úgy döntött, hogy az év végéig 8 százalékkal csökkenti globálisan a dolgozói számát, ami természetesen a nyíregyházi üzemet is érinti. Ennek kapcsán az ügyvezető csak annyit mondott, hogy a mainál egy kisebb és kevésbé összetett szervezetet fognak kialakítani, ami sajnos szükségessé teszi a létszámleépítéseket. A nyíregyházi üzemből 70 főt fognak elbocsátani.
(portfolio.hu)
További információ:
Cookies Settings