ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Magyar Közút Nonprofit Zrt.: Több mint 1000 kilométernyi útszakaszt újít meg a közútkezelő

2022.08.15
Év végéig több mint 1000 kilométernyi szakaszt újíthat fel a Magyar Közút az általa kezelt, főként mellékutakon, ahol eddig 523 kilométer átfogó felújításával már végeztek és további 493 kilométernyi szakaszon jelenleg is dolgoznak - tájékoztatta a cég az MTI-t. Hozzátették, hogy a további, előkészítés alatt álló projektek megvalósításának menetrendjét újraütemezik és felülvizsgálják a szakemberek a kormányzati rendelések alapján. Valamennyi érintett és a közútkezelő is azon dolgozik, hogy a szükséges források rendelkezésre állása esetén újabb projektek indulhassanak el - hangsúlyozta a közútkezelő. A felújított szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el: nemcsak a kopóréteget cserélik ki, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítik, megerősítik, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe teszik, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodnak - írták. Az országos közútkezelő idén is költségvetési, illetve európai uniós források bevonásával végeztethet teljes körű felújítási munkákat külső szakvállalkozások bevonásával.
(pecsiujsag.hu)
További információ:
Cookies Settings