ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

MAGYOSZ: Elnököt választott a hazai gyógyszergyártó szövetség

2019.05.14
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) újabb 3 évre elnökének választotta meg Dr. Greskovits Dávidot. A szervezet 2019. május 10-én megtartott éves rendes közgyűlésén az elnökválasztás mellett, Dr. Hodász Istvánt, az EGIS Gyógyszergyár Zrt vezérigazgatóját választották Alelnöknek, két korábbi alelnököt pedig megerősítettek pozíciójukban. Átadták a szervezet alapítójáról, Dr. Orbán Istvánról elnevezett emlékérmet is, melyet az idei évben hárman kaptak meg a magyar gyógyszeriparral összefüggő, kiemelt tevékenységük elismeréseként - tudatta közleményében a szervezet. A 34 tagvállalatot tömörítő szervezet elnöki pozícióját 2017-től kezdve tölti be Dr. Greskovits Dávid. Ebben az időszakban került bevezetésre sikeresen – noha továbbra is komoly terhet róva a hazai vállalatokra – az egyedi gyógyszer-azonosítási rendszer Magyarországon is. A megvalósításban a MAGYOSZ szakembereire is komolyan kivették a részüket: a kritikus bevezetési időszakban például a HUMVO Nonprofit Zrt. elnökét is a MAGYOSZ delegálta. Emellett az elmúlt évben ismét elkészült a gyógyszeripar nemzet- és külgazdasági jelentőségét bemutató mély elemzés, mely bemutatja, hogy a magyar gyógyszergyártás rendkívüli potenciállal rendelkezik, és felhívja a figyelmet az ágazat tudatos fejlesztésének és támogatásának fontosságára, mely tovább javítaná a magyar gazdaság teljesítményét. A szervezet mostani közgyűlésén, elismerve az elnök és az elnökség elmúlt években végzett hatékony munkáját – melynek segítségével tavaly például már az évi 1000 milliárd forintos kibocsátást is meghaladta a szektor, – újabb 3 évre bizalmat kapott a MAGYOSZ vezetése. Az elnökségi tagok közül újra megválasztották alelnöknek Major Ferencet, a BÉRES Gyógyszergyár Zrt vezérigazgatóját és Dr. Tajthy Juditot, a Fresenius Kabi Hungary Kft ügyvezető igazgatóját.
(weborvos.hu)
További információ:
Cookies Settings