ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Miskolc Holding Zrt.: Megválasztották a társaság felügyelőbizottságának elnökét és a vezérigazgatóját

2019.12.06
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakulóülését, ahol megválasztották a Felügyelőbizottság elnökét, dr. Simon Gábort. Az alakulóülésen a Bizottság áttekintette a cégcsoport gazdálkodását, működését, meghatározva saját működési szabályzatát is. Ennek értelmében a Felügyelőbizottság - a Miskolc Holding Zrt. alapszabályában foglalt vezető tisztségviselőkre vonatkozó munkáltatói jogkörénél fogva - megválasztotta a cég vezérigazgatóját, aki Dukai Zoltán lett. A Miskolc Holding Zrt. tekintetében a jelenlegi működés áttekintése után egy stabil gazdasági és pénzügyi modell kialakítása a célja, amely mind a Holding, mind a tagvállalatok vonatkozásában egy fenntartható és finanszírozható működést tesz lehetővé. A stabil működés mellett kiemelt figyelmet kíván fordítani a fejlesztési projektek megvalósítására, vallja, akár a futó-, akár az előttünk álló fejlesztések magas színvonalú kivitelezése Miskolc város és lakóinak érdekeit kell hogy szolgálja.
(minap.hu)
További információ:
Cookies Settings