ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

MOL Nyrt.: Horvátország javára döntött az Interpol

2018.11.19
Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága november 17-én Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium. Hernádi Zsolt korábban egyszer már lekerült a szervezet körözési listájáról, de Horvátország augusztusban újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést - írta az MTI. A közlemény szerint az ügyben Horvátország és Magyarország írásban alátámaszthatta indokait, miután az Interpol Horvátországgal és Magyarországgal konzultációkat is folytatott. Végezetül mindkét állam részéről lehetőség volt arra, hogy bizonyítékul felhozza állításait az Interpol végrehajtó bizottságának dubaji ülésén, amely után a szervezet Horvátország javára döntött,és megszüntette az összes korábban kiszabott tilalmat - olvasható a közleményben. A Mol Nyrt. az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta: meglepetést okozott Magyarországon az Interpol végrehajtó bizottságának döntése, amely Hernádi Zsoltot visszahelyezi a vörös körözési listára. A döntés nem veszi figyelembe az ENSZ égisze alatt működő választott bíróság 2016-os döntését, miszerint nem történt bűncselekmény, valamint a 2018 augusztusi magyar bírósági döntést, amely megtagadta a Horvátország által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását, mert a bíróság szerint - az előzményeket és a körülményeket ismerve - a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója nem számíthat tisztességes eljárásra Horvátországban.
(napi.hu)
További információ:
Cookies Settings