ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

OTT-ONE Nyrt.: Kiderült, miért függesztették fel az OTT-One kereskedését

2019.07.16
Az OTT-One július 15-én megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A tőzsdei társaság menedzsmentjének döntése szerint a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a cég az MTI-vel. Az IT-szerződést egy magyar megrendelővel írták alá, a megrendelés speciális és innovatív informatikai, valamint információbiztonsági fejlesztésekről szól. A fejlesztési munkálatok bizonyos részei 2020-ban teljesülnek, ugyanakkor a vállalat szerint a fejlesztések több mint fele még idén megvalósul. A megrendelés összértéke több száz millió forinttal meghaladja a 2018-as teljes árbevételt - mondta Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója. A jövőben azon dolgoznak, hogy minél több hasonló volumenű szerződést kössenek, akár külföldön is - írta a közleményre hivatkozva az MTI. A közel egy hónapja bejelentett nyilvános aukció során megvásárlásra felkínált 3 millió részvény - a megnövekedett befektetői érdeklődések tekintetében - kevésnek bizonyult, így a menedzsment jelenlegi álláspontja szerint nagyjából 5 millió darab részvényt értékesít majd a társaság. Mivel 5 millió darab részvényt a jelenlegi tulajdonosi kör nem tud az OTT-One Nyrt. rendelkezésére bocsátani, így - visszautasítva az iSRV Zrt. kölcsönügyletre vonatkozó ajánlatát - nyilvános aukció helyett nyilvános részvénykibocsátás keretében emel tőkét a vállalat. A jegyzési időszakra az összevont tájékoztató Magyar Nemzeti Bank általi jóváhagyását követően, várhatóan 2019 őszén kerülhet sor. Az igazgatóság részvényenkénti minimum 250 forintos áron tervezi a kibocsátást. A cég szerint a nyilvános tranzakció kettős célt szolgál, a befolyt forrásból a vállalat egyrészt a jövőbeni növekedési terveit finanszírozza majd, másrészt pedig - amennyiben a tranzakció során minimum 100 millió forint összegben jegyeznek részvényt a befektetők -, teljesül a BÉT Prémium kategóriájába történő átlépés egyetlen, eddig még nem teljesített feltétele is. Ugyanakkor a vállalat csak a standard kategóriában való működésből levont tapasztalatokat követően fogja kérvényezni a társaság törzsrészvényeinek átsorolását a prémium kategóriába. A magyar tulajdonú OTT-One Nyrt. fő tevékenységei a streaming, a high-tech biztonságtechnika, az e-learning, a blockchain rendszerek, az e-sport és az Ipar 4.0 megoldások köré csoportosulnak. Az OTT-one videóstreaming szolgáltatást fejleszt és üzemeltet, egyebek közt olyan cégekkel áll üzleti kapcsolatban, mint a Telenor, a Sony leányvállalata, a Columbia Pictures és a TV2. A társaság 2018-ban eddigi legjobb eredményét érte el, árbevétele 2016 óta megduplázódott, adózott eredménye háromszorosára nőtt 2018-ra. Tavaly 1,7 milliárd forintra nőtt az árbevétele az előző évi 1,15 milliárd forint után. A vállalat 2010 óta a Budapesti Értéktőzsde kibocsátója, részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek május óta.
(napi.hu)
További információ:
Cookies Settings