ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

PAUKER Kft.: Megzuhantak a Pauker Nyomda megrendelései

2020.09.28
Harminc százalékkal estek vissza a Pauker Nyomda megrendelései az idei első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanakkor az igények felmérésével májustól sikerült a biztos megrendelők mellett újakat is találni - tájékoztatta az MTI-t a Pauker Nyomdaipari Kft. kereskedelmi igazgatója. Varga Szilárd elmondta: márciusban még egyáltalán nem érzékelték a koronavírus megjelenését, áprilisban viszont a megrendelők már sorra mondták vissza megbízásaikat, ezért hirtelen a felére esett a gyártás. A kereskedelmi igazgató hangsúlyozta, májustól javultak az eredmények, mert sikerült megtalálni azokat a területeket, ahol nyomdaigény jelentkezett. A meglévő büdzsével rendelkező könyvkiadók és múzeumok a félretett keretből elkészíttették kiadványaikat, a csomagolóanyagok pedig a járvány alatt még inkább felértékelődtek, több ilyen megrendelés érkezett. Megkezdődött a korábbi megrendelők visszatérése is, így augusztusra el tudták érni az egy évvel korábbi termelés 70-80 százalékát - ismertette. Varga Szilárd kiemelte, hogy a koronavírus miatti karantén idején a digitális gyártás csaknem teljesen visszaesett, mert a rendezvények elmaradtak, nem volt szükség nagy mennyiségben molinókra, névkártyákra, névkitűzőkre. Az iskolaszezoni felkészülés időszaka visszafogottabb volt a korábbiaknál, az iskolakezdéssel kapcsolatos megrendeléseik a kereskedelmi igazgató becslése szerint mintegy 40 százalékkal estek vissza. A vállalat 2019-es árbevétele elérte a 3 milliárd 675 millió forintot, ami 6 százalékkal haladta meg az előző évi árbevételt. Az adózás utáni eredmény 213 millió forint volt tavaly, 20 százalékkal több, mint 2018-ban. Varga Szilárd jelezte, hogy az elmúlt 4 évben egymilliárd forinttal nőtt az árbevételük. Az idén mintegy 600 millió forintos árbevétel-visszaeséssel számolnak, nyereséget nem terveznek - közölte a kereskedelmi igazgató. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem tettek le a tavalyi árbevétel megközelítéséről. A túlélést biztos megrendelői állományukra, a megrendelőkre szabott egyedi szolgáltatásaikra és fejlesztéseikre alapozzák - fogalmazott. A vállalat 140 dolgozót foglalkoztat, a járvány miatt senkit nem bocsátottak el, ugyanakkor a dolgozók munkaidejének és bérének csökkentésére szükség volt - tájékoztatott Varga Szilárd.
(tozsdeforum.hu)
További információ:
Cookies Settings