ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

SZETÁV Kft.: Nyereséget tervez a Szegedi Távfűtő Kft.

2021.07.12
A szegedi városi tulajdonú cé­­gek közül szinte egyedül a Szegedi Távfűtő Kft. nem számol veszteséggel az idei évre. A 2021-re szóló üzleti tervük szerint 20 millió 148 ezer forint nyereséget várnak, valamivel több mint 4 milliárd forint ár­bevétel mellett. A dokumentumból kiderül, hogy a Szetáv idei bevételeit a járványhelyzet nem befolyásolja lényegesen. A fűtésből és a melegvíz-szolgáltatásból 3 milliárd 654 millió forint jön be a kasszába, ami 2,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A koronavírussal annyiban számolnak, hogy kevesebb bevételt várnak a karbantartásokból és javításokból. Az úgynevezett anyagjellegű ráfordítások 9,2 százalékkal csökkennek ebben az évben. A legtöbb pénzt ebből energiára és az üzemeltetéshez kapcsolódó karbantartásra költik. Érdekes adat, hogy a Szetáv 27 ezer 256 lakás távfűtését biztosítja, meleg vizet ennél valamivel kevesebbnek ad. Természetesen a cég lát el fűtéssel és meleg vízzel több közintézményt és oktatási intézményt is. Összesen 23 fűtőművet és ka­­zánházat, valamint 239 hő­­központot üzemeltetnek a társaság szakemberei. Ilyen is ritka, de előfordul: a Szetáv nem igényelt egy fillér önkormányzati támogatást sem. A cég a járvány ideje alatt, a fertőzésveszély minimalizálása érdekében akit lehetett, otthoni munkavégzésre küldött, legelőször a veszélyeztetett korúakat. Akiknél pedig ez a munkakörük miatt nem lehetett, felmenettették a munkavégzés alól, és távolléti díjat kaptak. Csökkentették az irodai létszámot is, hogy tartani tudják a megfelelő védőtávolságot.
(delmagyar.hu)
További információ:
Cookies Settings