ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Vass Acélcsarnok Kft.: Milliárdokat nyert fejlesztésre a társaság

2022.06.21
A Hiemer-házban jelentették be a nagy horderejű eseményt, mely szerint több mint másfél milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott a Vass Acélcsarnok Kft. A Boross teremben tartott sajtótájékoztatón elsőként Vass János köszöntötte a megjelenteket. A vezető beszédéből kiderült, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési irányzatból kapott, feltételesen vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően teljesen új termelési innovációt és termelésirányítási rendszert vezetnek be. Az 1996 óta Iszkaszentgyörgyön működő cég elődjét Vass János indította el még a 80-as években, saját garázsában. Az alapító és ügyvezető elmondta: – Büszke vagyok arra, hogy egy olyan nagyvállalat vezetője lehetek, amely Fejér megyében és országos szinten is sok kivitelezést végez. Az ily módon elnyert források a régió fejlődését is magukkal hozzák. Külön öröm számomra, hogy a vállalat irányítását a családommal, a második generációval tehetem. Az eseményen Vass Ágnes, a társaság szervezetfejlesztési vezetője részletesen beszámolt arról, milyen hatalmas méretű, Közép-Európában eddig még nem használt cső- és profilmegmunkáló rendszer és nagy pontosságú lemezmegmunkáló gyártócella kerül hozzájuk a pályázati pénzeknek köszönhetően. A fejlesztésben nagy szerep jut majd a nagy teljesítményű, alacsony villamosenergia-igényű légtechnikai rendszernek éppúgy, mint a mindent felügyelő, új termelésirányító szoftvernek. A fejlesztéssel a cég nem titkolt célja a kapacitás négyszeresre növelése, s a külső piacokon való megjelenés.
(feol.hu)
További információ:
Cookies Settings