ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Z Elektronika Kft.: Kétszázmillió forintos befektetéssel tíz új munkahelyet hoz egy cég Pécsre

2019.09.16
Mintegy 200 millió forintból alakított ki új gyártóközpontot az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző pécsi Z Elektronika Kft. a baranyai megyeszékhelyen – jelentette be a társaság ügyvezetője a létesítmény átadásán pénteken. Dallos Zoltán elmondta: a több mint kétszázmillió forint saját erő és banki hitel segítségével megvásároltak egy használt ingatlant, amelyet teljeskörűen felújítottak és a vállalat igényeinek megfelelően átalakítottak, illetve felszerelték a szükséges gépparkkal. Pécsen így már két telephellyel rendelkezik a cég, amely a fejlesztésnek köszönhetően a korábbi százról száztízre növelte foglalkoztatottjainak számát – tette hozzá a társaság tulajdonos-vezetője. A társaság az új ingatlanában mintegy ezer négyzetméteren folytatja elektronikai eszközök, alkatrészek fejlesztését, nyomtatott áramkörök és a többi között egy, a nagyvilágban is ismert és népszerű, magyar szabadalommal rendelkező formatervezett gyermek orrszívó készülék sorozatgyártását. Dallos László azt mondta, cégük főként az ipari szereplők számára végez bérgyártást, javarészt exportra termel, partnerei között vannak német, svájci, görög és szlovén cégek. Mindezek mellett multinacionális orvostechnikai, autóipari és biztonságtechnikai vállalatoknak is végeznek munkát alkatrészek gyártásával. A Zákány Elektronikai Kft. néven 1997-ben alapított, Z Elektronika néven 2007 óta működő társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2018-ban több mint egymilliárd forint nettó árbevételt ért el 55 millió forintos nyereség mellett, 2017-ben pedig 814 millió forint bevétel mellett 40 millió forintos eredménnyel zárt. A társaság ügyvezetője 2019-re 1,5 milliárdos árbevételt remél.
(24.hu)
További információ:
Cookies Settings