ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2024.01.22

Debreceni Hőszolgáltató Zrt.: A „fenntartható kényelem” jegyében készül 2024-re a társaság

Arday Balázs, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elárulta, hogy a 2024-es év egyik kulcsszava a digitalizáció lesz. – Több eleme van annak, hogy mi egy valóban 21. századi cég tudjunk lenni. Néhány éve például a számláink két százaléka volt elektronikus, jelenleg ez már 20 fölött jár. Ezt a fejlődési ütemet nyilván nehéz fenntartani, de szeretnénk tovább javítani az arányt. Ez nyomtatási, papír- és kézbesítési költségek tekintetében jelentős megtakarítást jelent a cégnek – emelte ki. A hőszolgáltatónak ügyfél oldalon is célja a digitalizáció, hogy a folyamataik minél észszerűbbek, gyorsabbak és használhatóbbak legyenek. – Egyre több mindent lehet már elektronikus úton intézni, a kollégáim a lelkemre kötötték, hogy mondjam el, az E-bejelentő rendszer is működik. Így tulajdonváltás esetén be sem kell menni az ügyfélszolgálatra, hanem interneten keresztül is el lehet intézni – mutatott rá. A vezérigazgató hozzátette, a saját belső rendszereik és a működtetési technológiák terén is szeretnének a digitalizáció irányába haladni. Mint mondta, ennek is az ügyfelek látják majd előnyét, hiszen az ő elégedettségük mindig a legfontosabb. Kihangsúlyozta, szlogenük: „a fenntartható kényelem”, és szeretnének ennek minél inkább megfelelni.


(dehir.hu)

2024.01.19

Debreceni Vízmű Zrt.: Dolgos, de sikeres évet zárt a társaság

- Debrecenben 200 ezer, a Debreceni Vízmű Zrt. működési területén pedig 300 ezer felhasználó van (Debrecen városa plusz 39 település), összességében ezekhez a felhasználókhoz juttattunk el nagyjából 15 millió köbméter ivóvizet – emelte ki a társaság vezérigazgatója, hozzátéve, ez az előző évhez képest egy kicsivel kevesebb, hiszen a 2023-as év csapadékosabb volt. Debrecenben nagyjából ezer kilométer ivóvíz- és kicsivel több szennyvízhálózat van. Ezek a rendszerek nagyon öregek, 300 kilométer 40 évnél, 125 kilométer pedig 60 évnél is idősebb. - Vannak csaknem 100 éves vezetékrendszereink is, ezek az egyre növekvő terhelések hatására sűrűbben törnek – fejtette ki Gorján Ferenc rámutatva arra, hogy az elmúlt évben nagyságrendileg 15 ezer meghibásodást kellett elhárítania munkatársainak. Ebből 267 meghibásodás esetén burkolatbontás is szükséges volt. Szolgáltatás- és ellátásbiztonság szempontjából tehát sikeres volt a tavalyi év, emelkedő költségek mellett, jó gazdálkodással – ráadásul működési támogatást is kaptak, így összességében közel nullára – tudtak zárni, a munkaerő megtartására is fordítva.


(dehir.hu)

2024.01.19

FE-GROUP INVEST Zrt.; ALTEO Nyrt.; Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft.; MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.: 300 millió forintos támogatást nyert az Alteo leányvállalata

Egy új hulladékfeldolgozó üzem létrehozására és az ahhoz tartozó speciális gépsor beszerzésére, valamint telepítésére fordítja az Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. pályázatán elnyert, vissza nem térítendő támogatást az FE-GROUP INVEST Zrt. A 300 millió forintos összeg a teljes projekt nagyjából 70 százalékát fedezi, a fennmaradó részben önerőből valósul meg a beruházás. A támogatás segítségével egy éves szinten 15 210 tonna bemenő mennyiséget kezelni képes komplex technológiai gépsort telepítenek majd. Ez a januártól bevezetett visszaváltási rendszerből (Deposit Refund System, DRS) származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékokat tudja majd feldolgozni: Az automata, gépi szeparációs technológiával (mágnesszalagokkal, anyagszeparátorokkal és színszeparátorokkal) kibővített válogatóműből, továbbá a fém italos dobozok, illetve a PET palackok bálázására képes két bálázógépből álló technológiát az anyagmozgatást (a gépek etetését, valamint az anyagelhordást) végző szállítószalag-rendszer egészíti ki. Teljes kapacitással az eszköz 11 400 tonna PET bálát és 3050 tonna alumíniumbálát képes előállítani éves szinten a telephelyre vegyesen érkező évi 15 210 tonnányi hulladékból, továbbá 760 tonna ónozott fémet és vasfémet is leválasztanak a feldolgozás során. Simon Anita, az Alteo fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ez a beruházás is szorosan kapcsolódik ahhoz a megállapodáshoz, amely 2023 nyarán született az Alteo leányvállalata és a 35 éves magyarországi hulladékkoncesszió nyertese, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. között. A kétéves, további két évvel meghosszabbítható szolgáltatási szerződés tartalma hulladékok gyűjtése, szállítása, tárolása és előkezelése.


(portfolio.hu)

2024.01.18

KER Toki Hungary Kft.; Próbakő Kft.: Új ügyféllel erősít a Próbakő

A hazánkban 2023 januárja óta elektromos áram nagykereskedelemmel foglalkozó KER TOKI Power AD a tavalyi év vége óta végfelhasználóknak is kínál származási garanciával rendelkező zöld áramot. Az új szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódóan a korábbinál erőteljesebb kommunikációs aktivitás is indult. Ennek megtervezését és menedzselését a cég a Próbakő Kommunikáció csapatára bízta. Az áramkereskedő vállalat anyacége, a Renalfa Solarpro Group Délkelet-Európa vezető zöld energia befektetési társasága. A cégcsoport az áramkereskedelem mellett energiaipari befektetésekkel is jelen van Magyarországon. Galgagután 50 megawattos, Szentmártonkátán pedig 23 megawattos naperőművet működtet, és további építéséről is folynak egyeztetések. A KER TOKI Power AD évente 2 terawattórát meghaladó volumenben ad el elektromos áramot, és összesen több mint 3 ezer ügyfelet lát el. Számos független villamos energia-termelő, nagy ipari fogyasztó, valamint kis- és középvállalkozás tartozik a társaság ügyfelei közé. Bulgária és Észak-Macedónia mellett jelen van hazánkban, Romániában és Szerbiában is, és minden termékkel kereskedik az érintett regionális energiatőzsdéken. A korábbi szakmai referenciák alapján elnyert megbízás keretében a Próbakő frissítette a cég magyar nyelvű weboldalát, a KER TOKI hazai és nemzetközi szakembereivel együttműködve elkezdte felépíteni a vállalat hazai sajtókapcsolatait és a LinkedIn-en B2B kommunikációba kezdett. A Próbakő B2B kommunikációs referencialistáján szereplő vállalatok többek közt: Fanuc, H1 Systems, LEO FM, Lucart, Palletways, Shoptet, Supreva.


(mmonline.hu)

2024.01.17

ANDRADA Group Kft.: Alsózsolca helyett Budapest határában épül akkufeldolgozó üzem

Alsózsolca helyett Budapest határában, Sóskúton hozza létre akkufeldolgozó üzemét a szlovén tulajdonú Andrada csoport – derült ki a vállalatcsoport közleményéből. Korábban az Andrada terve az volt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolcán indítják el az első magyarországi akkumulátor-újrafeldolgozó üzemüket, ám ott a helyiek ellenállásába ütköztek. A beruházásról tartott lakossági fórum botrányba fulladt, a környezetüket féltő lakosok indulatosan, káromkodva kérték számon a beruházó két képviselőjét, akiket végül a biztonságiak kísértek ki a fórumról. A város független polgármestere, Szilágyi László is azon a véleményen volt, hogy ne épüljön akkumulátorbontó a város határában. Az Andrada közölte, hogy „a sóskúti telephely méretét és logisztikai adottságait tekintve még optimálisabb helyszínnek bizonyult” az alsózsolcainál, és ezért döntöttek a Budapesttől alig 10 kilométerre fekvő település mellett. „A szükséges engedélyek megszerzését követően, a tervek szerint február végén kezdi meg működését a sóskúti üzem, amelynek a vízfogyasztása elhanyagolható lesz” – írták. A 13 milliárd forintos beruházás 160 új munkahelyet teremt, és a tervek szerint magyar szakembereket fognak alkalmazni. A közlemény szerint az Andrada folyamatosan vizsgálja több további magyarországi telephely létesítésének lehetőségét. A cég rövidesen Spanyolországban is üzemet hoz létre.


(telex.hu)

2024.01.12

Veolia Energia Magyarország Zrt.; THERMOWATT Kft.; Glocap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap; Trustify I. Magántőkealap: Megvette a Veolia és az MFB Invest a szennyvizek hőeneriájában úttörő THERMOWATT szinte teljes egészét

A Veolia csoport magyarországi és lengyelországi tagvállalatai 53%-os többségi tulajdoni részesedést szereztek a szennyvizek hőenergiájának hasznosítását célzó innovatív technológiát kifejlesztő THERMOWATT Energetikai és Építőipari Kft.-ben – közölte a cégcsoport. A közleményből az is kiderült, hogy további 46%-nyi tulajdonrészt a Global Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt GloCap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap vásárolta meg, mely befektetési jegyeinek 100%-os tulajdonosa az MFB Invest Zrt., amelyet teljes mértékben az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. tulajdonol. A fennmaradó 1%-os üzletrészt a Trustify I. Magántőkealap szerezte meg, amelyet a Trustify Investment Management Zrt. kezel. A céltársaságot 2007-ben alapították, budapesti a székhelye és fő tevékenysége a mérnöki tervezés és energetikai tanácsadás, valamint a hőcserélőn és hőszivattyún alapuló, a szennyvizek hőjét felhasználó, épületek fűtésére és hűtésére alkalmazott CO2-mentes technológia kiépítése és üzemeltetése. A közlemény emlékeztet rá, hogy a THERMOWATT innovációját többszörösen díjazták és a társaság ma már 37 országban rendelkezik bejegyzett, kizárólagos tulajdonában lévő szabadalommal. Ez a technológia gyorsan és egyszerűen bevezethető és működtethető, környezetbarát és gazdaságos megoldást kínál az energiafüggetlenségre és a biztonságra. Magyarországon jelenleg öt rendszer üzemel ezzel a módszerrel, 1 MW-tól 4 MW-ig terjedő beépített teljesítménnyel. A KOMMUNÁLIS SZENNYVÍZHŐ, MINT HŐFORRÁS ÉS MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS NAGY SZEREPET JÁTSZHAT A ZÖLDENERGIA ALKALMAZÁSÁRA VALÓ ÁTÁLLÁSBAN – emeli ki a közlemény. Ennek az energiaforrásnak a hőmérséklete egész évben stabil, ezáltal a szennyvízhőszivattyús-rendszerek kiegyenlíthetik az időjárástól függő megújuló forrásokra épülő energiatermelésben bekövetkező ingadozásokat. A technológia alkalmas ipari szennyvizek hőhasznosítására is. A rendszer további előnye, hogy könnyen hozzáférhető és karbantartható, ami különösen fontos a felhasználók számára. Ennek a technológiának az előnyeit elsősorban sűrűn lakott városi környezetben lehet kiaknázni, ahol elegendő szennyvíz áll rendelkezésre és más megújuló energiaforrások nem alkalmazhatók helyszűke vagy zajkibocsátási korlátozások miatt.


(portfolio.hu)

2024.01.12

CEEGEX Zrt.: Indul az energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelme Magyarországon

A CEEGEX Zrt. földgáz-piaca mellett 2024-től új tőzsdét indít. Az első negyedévben induló hazai EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) szervezett piac lehetőséget teremt a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmére, egyúttal az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésére. A tőzsdéhez való csatlakozás lehetősége megnyílt, az első felhasználói tesztekre is le lehet már adni a jelentkezést - tájékoztatta a Portfoliot a CEEGEX Zrt. A CEEGEX EKR tőzsde bevezetése szerepet vállal az energiaátmenetben, hiszen szervezett és átlátható keretek között zajló kereskedelemre ad lehetőséget nemcsak az energiaszolgáltatóknak (EKR kötelezetteknek), hanem olyan piaci szereplőknek is, akik energiahatékonysági beruházásokat hajtanak végre.


(portfolio.hu)

2024.01.08

MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.: Kiderült, mikortól lehet használni végre az üvegvisszaváltó automatákat

Egyelőre hiába várják a vadonatúj visszaváltó automaták a vásárlókat és a visszaváltandó palackokat. Bár a gépek működnek, nincs mit beletenni, a boltokban ugyanis még nincsenek ilyen jellel ellátott palackok (a gépek csak azokat veszik vissza). A gyártók június 30-ig még gyárthatják a régi, nem visszaváltható palackokat. Július 1-étől azonban már csak olyan palackokat szállíthatnak ki, amelyeken feltüntették, hogy visszaválthatók, és hogy 50 forint termékdíjat kell fizetni értük, akkor is, ha raktárban még van régi palackokból. A Mol hulladékgazdálkozási cégének vezetője emiatt abban bízik, hogy a gyártók nem várnak az utolsó pillanatig, de így is hónapokba telhet az átállás. Nagyon lassan és fokozatosan fognak megjelenni ezek a termékek, tömegével inkább április, május az amikor már bőven lesznek ilyen palackok a polcokon – mondta a Híradónak Szabó Szilvia, a MOHU MOL Zrt. gyártói felelősségi rendszerek vezetője. A Mol szerint zavart okozhatott, hogy a sajtóban az terjedt el, hogy próbaüzemben működnek a gépek. „A mostani időszakot nem próbaüzemnek nevezném, hanem beüzemelési időszaknak. Folyamatosan kerülnek ki a gépek, ezeknél végig kell menni azokon a lépéseken, hogy kapcsolódjanak a központi rendszerbe, és ott van a gép, de még használni nem lehet, úgyhogy hívjuk ezt inkább beüzemelési időszaknak” – mondta Szabó Szilvia.


(penzcentrum.hu)

2024.01.05

BKM Nonprofit Zrt.: 500-600 ezer karácsonyfát gyűjtenek be Budapesten, távhő lesz belőlük

A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után feleslegessé vált sok százezer karácsonyfát – tájékoztatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió az MTI-t. A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente 500-600 ezer fenyő kerül ki a fővárosi utcákra – emelték ki a közleményben. Jelezték: a lakosság a fákat elhelyezheti a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére, vagy lerakhatja a háztartási hulladékos kukák mellé jól látható helyre. A lakóingatlanoktól a kukásautók gyűjtik össze a fákat, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek. A karácsonyfák az aprítást követően, a kommunális hulladékkal történő összekeverésük után, ellenőrzött, ipari körülmények között alkalmasak a környezetkímélő módon történő termikus hasznosításra, így a nagy hatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak környezetbarát távhőt és villamos energiát, olvasható a közleményben.


(telex.hu)

2024.01.04

MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.; FEJÉRVÍZ ZRt.: Székesfehérvár úttörő lépései a biogáz és hulladék újrahasznosításban

Egy korszakalkotó kezdeményezés láttán válik Székesfehérvár a fenntarthatóság és az innováció mintavárosává: a Mohu január 1-től bevezeti a zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtését, míg a Fejérvíz Zrt. már évek óta hasznosítja a biogáz erejét. Január elsején kezdődik egy új fejezet Székesfehérvár zöld jövőjének írásában. A Mohu (MOL Hulladékgazdálkodás) bejelentette, hogy kísérleti jelleggel bevezeti a házhoz menő zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtést az ország 14 nagyvárosában, beleértve Székesfehérvárt is. A program célja, hogy a begyűjtött hulladékból biogáz előállításával tovább hasznosítsák azt, ezzel is támogatva a környezettudatos és fenntartható városi életmódot. Székesfehérváron azonban nem újdonság a biogáz hasznosítása. A Fejérvíz Zrt. már hosszú évek óta él a biogáz jótékony hatásaival. A vállalat fejlesztési osztályvezetője, Delacasse László részletesen beszélt nekünk a szennyvíziszapból előállított biogázról és annak hasznosítási módjairól. Mint kiderült, a város szennyvíztisztító telepén előállított biogáz nemcsak villamos, hanem hőenergiát is előállíthat, amit a telep szociális és egyéb épületeinek fűtésére használnak fel.


(feol.hu)

Cookies Settings