ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2023.08.03

Mercedes-Benz Hungária Kft.: Már tudjuk, honnan érkezik a Mercedes-Benz új modellje

Magyarország helyett a Mercedes-Benz tuscaloosai egységében, az Egyesült Államokban gyártják a prémiummárka új büszkeségét, az EQE SUV modellt, amelynek alapára csaknem 37 millió forint, de az extrákkal együtt 55 millió forintnál is többe kerülhet. A Mercedes EQE SUV modell gyártása nem Magyarországon, hanem a Mercedes-Benz tuscaloosai gyárában, Amerikában történik – árulta el a Világgazdaság megkeresésére Hesz Tamás, a Mercedes-Benz Hungária Kft. értékesítési igazgatója. Az új, teljesen elektromos típust lapunk Magyarországon az elsők között próbálhatta ki, a tesztvezetés előtt pedig a kft. ügyvezető igazgatója, Fabiola Attorri nemes egyszerűséggel úgy jellemezte az autót, hogy „fantasztikus”. Hesz Tamás hozzátette, a magyarországi személyautó-piac lényegében stagnál, hiszen az 57 429-es darabszám 0,3 százalékkal több, mint a tavalyi első fél évben. Az értékesítési vezető szerint a második negyedév húzta vissza a számokat, júliustól decemberig pedig gyengébb eredményekre számítanak, mint az első hat hónapban. Összességében tehát kevesebb új személyautó kerülhet majd forgalomba 2023-ban, mint az előző évben.


(vg.hu)

2023.08.01

"AXIÁL" Kft.: A pszichiátriai betegek ellátását támogatja bajai jótékonysági futásával az Axiál

A pszichiátriai betegek ellátásának javítását szeretné támogatni a bajai székhelyű Axiál Kft. augusztus 27-ei jótékonysági futásával. A nevezési díjakból befolyt összeget, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is szeretnék megduplázni, ezzel támogatva a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményt. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2023-ban is azt tervezzük, hogy a nevezési díjakból befolyt összeget megduplázzuk, így bízunk benne, hogy ezúttal is rengeteg embert sikerül megmozgatnunk” – mondta Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Bánné Kiss Erzsébet, a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény vezetője nagy örömmel fogadta a felajánlást. – Örömmel vettük, hiszen ebben az esztendőben kezdődik egy jelentős felújítási munkálat a pszichiátriai betegek számára otthont adó épületben.


(baon.hu)

2023.07.31

ECO-tech visiON Kft.; Paksi Közlekedési Kft.: IVECO tesztbusz érkezett Paksra

Az ECO-tech visiON Kft., az Iveco hivatalos magyarországi viszonteladójának közreműködésével egy héten át tesztelheti a busztársaság az olasz gyártó próbajárművét, mely során a plug-in buszt az utasok díjfizetés nélkül vehetik igénybe – tájékoztatta lapunkat a paksi önkormányzat. Megérkezett Paksra az Iveco e-Way háromajtós, tisztán elektromos meghajtású, akkumulátoros szóló busza, amit összesen másfél hétig tesztelnek a Paksi Közlekedési Kft. járati útvonalain. Ez idő alatt a társaság gépészei és utasai újabb típusról szerezhetnek személyes tapasztalatokat. Ezúttal egy tágas, kényelmes, 26 ülő- és 49 állóhellyel rendelkező járművet állítanak az utazóközönség elé, ami a gyártói adat szerint 378 kWh beépített névleges vontató akkumulátor kapacitással rendelkezik. A most tesztre érkezett, magas felszereltségű, 12 méteres jármű az olasz Iveco buszos divíziójának szárnyai alá tartozó francia Heuliez gyártósoráról idén gurult le. Az e-Way modellekből 2019-es debütálásuk óta közel 900 példányt állítottak forgalomba Európa-szerte.


(teol.hu)

2023.07.26

MBM Auto Kft.: LERAKTÁK A MERCEDES-BENZ MISKOLC ÚJ AUTÓSZALONJÁNAK ÉS SZERVIZÉNEK ALAPKÖVÉT

Új márkakereskedést épít a prémium autókat forgalmazó MBM Auto Kft., a Miskolc határában megvalósuló beruházás összértéke eléri a 3 milliárd forintot. Az új szalont új szempontok alapján alakítják ki, ahol még inkább az élményre és a funkcionalitásra helyezik a hangsúlyt. A jelenlegi szalon és szerviz kapacitása a megnövekedett ügyféligényeket már nem tudja kielégíteni, ezért nagy fába vágták a fejszéjüket az MBM Auto Kft.-nél. A mostani telephelyüktől párszáz méterre, de szintén a 26-os főút mellett, Szirmabesenyő közigazgatási területén építenek fel egy új, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő autószalont és szervizt. A mintegy 3600 négyzetméteres épületkomplexum alapkövét július 25-én rakták le ünnepélyes keretek között, ahol jelen voltak a meghívott partnerek, kivitelezők, vármegyei és városi vezetők, köztük Veres Pál, Miskolc polgármestere, valamint Szabó Gergely, a vármegyei önkormányzat alelnöke. A jelenlegi Mercedes-szalon hét évvel ezelőtt, 2016-ban nyitotta meg a kapuit, összesen mintegy ezer négyzetméteren fogadják az ügyfeleket. Az MBM Auto Kft. eleinte bérleményként üzemeltette ezt a telephelyet, az indulásnál alig tucatnyi munkatársuk volt. A forgalmuk mára megközelíti a 20 milliárd forintot, a munkatársak száma eléri a hetvenet. A folyamatos fejlődés megkívánta tehát a bővítést, ezért döntött a cég vezetése az új szalonról, ahol nőhet a munkatársak komfortja, az ügyfelek kiszolgálását még magasabb szintre tudják emelni, és a fenntarthatóság is jobban érvényesül.


(minap.hu)

2023.07.18

BMW Hungary Kft.; Parkl Digital Technologies Kft.: A jövő városi parkolóinak előfutárát alakították ki Vecsésen

Az autóipar teljes átalakulásának időszakában a BMW Group Magyarország számos olyan, a mobilitás új korszakát kiszolgáló megoldást fejleszt és tesztel, amelyek a későbbiekben széles körben is elősegíthetik a kényelmes és fenntartható közlekedést. A bajor prémiumgyártó ennek jegyében most a vecsési telephelyén alakított új parkolót a Parkl Digital Technologies parkolás és töltésszolgáltatóval. A BMW Group legkésőbb 2030-ra minden második értékesített modelljét tisztán elektromos meghajtással tervezi átadni ügyfeleinek. A tisztán elektromos és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellek hazánkban is egyre népszerűbbek – tavaly 44 százalékkal több plug-in hibrid és 62 százalékkal több teljesen elektromos értékesített modellt regisztrált a BMW Group, mint az azt megelőző évben –, így Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik az elektromos töltőhálózat kiépítésére. A vállalat közleményéből kiderül, hogy a BMW Group idén tavasszal az ország irodaházaiban, bevásárlóközpontjaiban és parkolóházaiban már több mint 450 elektromos töltőpontot üzemeltető Parkl hivatalos e-mobilitási szolgáltatóval fejlesztette tovább hazai képviseletének parkolóját, mely a munkatársak mellett az ügyfeleket, vendégeket és a sajtó képviselőit is kiszolgálja. A Parkl e-mobilitási szolgáltatóként elektromos autó töltési projektek teljeskörű kivitelezését menedzseli, a telepítéstől az üzemeltetésig. A világ piacvezető töltőgyártóival együttműködésben, a Parkl a saját IT rendszerével digitalizálja a töltőket, felruházva ezzel őket az ügyfeleik számára leghatékonyabb szolgáltatásokkal (töltés fizettetése, mobil applikációs és RFID kártyás indítás, energiamenedzsment). A Parkl most 23 darab töltési ponttal szerelte fel BMW Group Magyarország vecsési telephelyét, köztük egy hatalmas, 180 kW összteljesítményű Starcharge ultratöltővel - áll a vállalat közleményében.


(gyartastrend.hu)

2023.07.17

"AXIÁL" Kft.; GEMENC BAU Kft.: Új hagyomány a fehérvári bokrétaünnepen

Hagyományt teremtett a fehérvári cég, az Axiál Kft. Nagyszabású telephelyfejlesztési programjuk legnagyobb projektje a gépjavítóműhely, ami a közelmúltban elérte legmagasabb pontját. A hagyományos bokrétaünnep helyett azonban ők fát ültettek. A fehérvári cég most rendhagyó módon ünnepelt: nem az épület tetején állított bokrétát, hanem az udvarban ültettek el egy feldíszített, két méter magas júdásfát, ami a nagyméretű gépjavítóműhely mellett kapott helyet. Az említett beruházás a Gemenc Bau Kft. segítségével valósul meg, és a tervek szerint ősszel lesz átadható. Közleményükben is kiemelték: "Az egybegyűltek várhatóan 2023 novemberében ismét találkoznak, akkor már a beruházás ünnepélyes átadásakor."


(feol.hu)

2023.07.05

"AXIÁL" Kft.; "DUNA GYÖNGYE 2000" Mezőgazdasági Zrt.: Debütált az Axiál interaktív bemutatója

A Baranya vármegyei Dunaszekcső adott otthont július 4-én a GaboNAP névre keresztelt eseménynek, amelyet az Axiál Kft. és a Duna-Gyöngye 2000 Mezőgazdasági Zrt. a mezőgazdaság egyik sarokköve, a betakarítási munkálatok bemutatására hívott életre, az aratástól, csépléstől és szemhordástól kezdve a bálázáson és tarlóhántáson át egészen a bálarakodásig. A rendezvény résztvevői pedig nemcsak testközelből láthatták az egyes gépeket működés közben, de egy-egy menet erejéig ki is próbálhatták őket. Az interaktív szántóföldi gépbemutató mellett a szervezők terepjárós élménytúrával és határszemlével, traktoros ügyességi pályával és a múlt század elején használatos, autentikus cséplőgépekkel és eszközökkel is készültek. A tervezett programot azonban rövid úton meghiúsította az időjárás, a térségre lecsapó kiadós eső formájában. Ez nemcsak a szervezőknek és a résztvevőknek volt rossz hír, hanem a környékbeli gazdáknak is, mivel az eső aznapra az aratási munkálatoknak is véget vetett.


(agrarszektor.hu)

2023.06.27

Porsche Hungaria Kft.; Porsche Ingatlankezelő Kft.: Új ügyvezetőt neveztek ki a Porsche Holding magyarországi cégeinek élére

Új ügyvezetőt nevezett ki a Porsche Holding Salzburg a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. és a Porsche Ingatlankezelő Kft. élére – tájékoztatott a Porsche Hungaria. Brigitte Auernigg Németh Balázs és Elmar Geisler mellett végzi az ügyvezetői feladatokat. Elmar Geisler ügyvezető igazgató augusztus 31-ig közösen látja el feladatkörét az új ügyvezetővel, majd új megbízást kap Magyarországon kívül. Németh Balázs ügyvezető igazgató posztját nem érintik a változások, a Porsche Hungaria értékesítési és a marketingterületekért felelős ügyvezető igazgatója marad. Brigitte Auernigg 2022 szeptembere óta dolgozik a Porsche Slovakia pénzügyi, back office és vevőszolgálati ügyvezető igazgatójaként, ezt a pozícióját egy ideig, az új magyarországi feladataival párhuzamosan betölti – tájékoztattak a közleményben. A Porsche Hungaria a német Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, amely köré az autókereskedelem támogatására az elmúlt több mint 30 év alatt vállalatcsoport épült ki. Része egyebek között a Porsche Pénzügyi Csoport, a Porsche Ingatlankezelő, az Europcar autókölcsönző és egy alkatrészellátást végző logisztikai központ. A nyilvános cégadatok szerint a Porsche Hungaria Kft. árbevétele 2022-ben 421,4 milliárd, 2021-ben pedig 400,8 milliárd forint. Az adózott eredmény tavaly elérte a 2,9 milliárd forintot, tavalyelőtt a 4,7 milliárdot.


(vg.hu)

2023.06.01

Duna Motors Disztribúció Kft.: Új vezető az MG Motor Hungary élén

Az MG Motor Hungary 2022 szeptemberében kezdte meg a brit hagyományokkal rendelkező MG márkajelzésű gépkocsik hivatalos értékesítését hazánkban. Az elmúlt 8 és fél hónap alatt közel 900 autó került hazai forgalomba. A sikeres márkabevezetés után az MG Motor Hungary márkaigazgatói feladatait - a széleskörű autópiaci tapasztalatokkal rendelkező - Szabó Csaba veszi át Markó Zoltántól, aki a továbbiakban a Duna Autó Cégcsoporton belül üzletfejlesztési igazgatói pozícióban folytatja pályafutását. Az MG Motor Hungary 2022 szeptember közepén két modellel (MG ZS és MG EHS) megkezdte az értékesítést az országos lefedettséget biztosító, 22 tagú márkakereskedői hálózatban. Az eddig értékesített közel 900 MG túlnyomó részét az MG ZS modell teszi ki, mely szegmensén belüli a 4. legkelendőbb autó, megközelítőleg 5,5%-os részesedéssel. Az idén még két új elektromos modell kerül bevezetésre, amelyek ötvözik a fejlett technológiát, az elegáns dizájnt és a megfizethetőséget – a fenntarthatóság felé mutató vásárlói igényeknek megfelelve. Szabó Csaba Markó Zoltántól veszi át az MG Motor Hungary irányítását. Szabó Csaba az autóiparban eltöltött több évtizedes, széleskörű tapasztalattal és szakértői szemlélettel érkezik az MG Motor Hungary csapatának élére. A fogyasztói trendek és a piaci dinamika mélyreható ismerete fontos szerepet fog játszani abban, hogy tovább erősítse az MG pozícióját, növelje a márka ismertségét és piaci részesedését a hazai járműpiacon. A vezetőváltás kapcsán Ormos Péter, a Duna Autó cégcsoport vezérigazgatója elmondta: "Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az MG hivatalos bevezetése óta folyamatosan növeljük piaci részesedésünket és eredményesen építjük a brandet a hazai piacon. Köszönjük ügyfeleinknek és partnereinknek a bizalmat és a támogatást, amelyek lehetővé tették számunkra, hogy sikeresen bevezessük az MG márkát Magyarországon. Szabó Csaba márkaigazgatóként - eddigi értékes iparági tapasztalataira alapozva -, a kereskedelem, kommunikáció és vevőszolgálat területeit összehangolva vezeti az importőri tevékenységet, az MG növekedési stratégiájának megvalósítása érdekében. Markó Zoltán üzletfejlesztési igazgatóként a Duna Autó Cégcsoport üzleti növekedésének irányításáért és a stratégiai célkitűzések megvalósításáért lesz felelős. Mivel az autókereskedelmi piac változásai rengeteg új lehetőséget teremtenek, mindkét kinevezés kulcsfontosságú annak érdekében, hogy tovább erősítsük pozíciónkat az autókereskedelmi szektorban." Az MG Motor Hungary továbbra is elkötelezett a fejlődés és a folyamatos fejlesztés mellett. A vállalat tervei között szerepel az importőri csapat bővítése, csakúgy, mint a márkakereskedői hálózat és a termékpaletta további szélesítése.


(mmonline.hu)

2023.05.31

SZIGETVÁRI AUTÓHÁZ KFT.: Gépjárműmosó korszerűsítés a Suzuki Szigetvárnál

Tartja a tempót a Suzuki Szigetvár, erre egyik tökéletes példa, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan korszerűsítették a járműmosójukat. Öreg motorosnak mondható a vállalat, hiszen a gépjárműmosó részlegük már 32 esztendeje üzemel. Kezdetben kézi mosóként, majd 1993-tól a környéken egyedülálló gépi és alvázmosó szolgáltatással kiegészítve. Aztán 2014-ben nagyszabású bővítést hajtottak végre, három állású új melegvizes kézi, valamint egy állású új gépi tehergépjármű -busz mosóállást alakítottak ki, gépi személygépjármű mosó berendezésüket pedig korszerűbb Kärcher gyártmányra cserélték. Az idei évben gőz kárpittisztító berendezést és törlőkendő automatát helyeztek üzembe, modernizálták a kézimosó állasaikat, aktívhabos előáztatási lehetőséget biztosítva. A beltéri antibakteriális tisztítást ózongenerátor segítségével végzik. Külön öröm, hogy porszívózás, belső takarítás már három álláson lehetséges. Alvázmosást és alvázvédelmet pedig 3500 kg önsúlyig vállalnak. Filozófiájuk a folyamatos fejlődés és fejlesztés. Törekszenek szolgáltatásaik minőségét folyamatosan javítani, továbbá a kor igényének megfelelni.


(sonline.hu)

Cookies Settings