ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2018.05.31

DOLOMIT Kft.: Milliárd feletti osztalékot vettek ki a cégből

Nem a 2017-es volt a Dolomit Kőbányászati Kft. legerősebb éve, mégis minden korábbinál komolyabb osztalékot fizet a cég. A tulajdonosok, nem csak a 2017-es nyereséget veszik ki a cégből, hanem a korábban felhalmozott profitot is. Így összesen több mint 2,5 milliárd forinttal gazdagodnak - írja a G7 a cég beszámolójára hivatkozva. A Dolomit Kft. egyébként nem zárt kiemelkedő évet, 2,8 milliárd forintos árbevételből a végén 957 milliós adózott nyereség maradt. A lap szerint legutóbb három évvel ezelőtt söpörték ki teljesen a céget, a mostani osztalék mértékétől azonban elmarad az akkori pénzösszeg. Idén a 2,5 milliárdos osztalék úgy jött össze, hogy a 957 milliós nyereségen felül még 1,6 milliárdot kivettek a korábbi évek felhalmozott nyereségének terhére.


(civilhetes.net)

2018.05.18

MECSEKÉRC Zrt.; ROTAQUA Kft.; GEOCHEM Kft.: Geotermikus erőmű épülhet Pécsen

Második üteméhez ért májusban a Mecsek-hegység déli előterének energetikai feltárását célzó - tavaly nyáron indult - kutatás - közölte a Mecsekérc Zrt. A társaságnál bíznak benne, hogy lehetővé válik a geotermikus potenciál hosszú távú, települési érdekeket szolgáló kihasználása. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból - mintegy 56 százalékos támogatásintenzitással - megvalósuló projekt első üteme során tavaly júniusban úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végzett a Mecsekérc és konzorciumi partnerei, a Rotaqua Kft. és a Geochem Kft. A társaság közleménye szerint az első ütem kutatási eredményeképpen létrejött, Európában egyedülálló modellt több szakértői csoport is részletesen elemezte, annak érdekében, hogy feltárják, a vizsgált terület melyik része lehet az, ahol a "legtöbb esély nyílik a geotermikus potenciál kiaknázására". Ezek alapján a leginkább hozzáférhető geotermikus potenciál Pécsett a Keleti Ipari Parktól délre érhető el. Ennek kiaknázása érdekében a kiadott jogerős kutatófúrási engedéllyel összhangban a projekt kivitelezői 2018 májusában megkezdték a második ütem tényleges munkálatait. A tervek szerint így lehetővé válik a Mecsek déli lejtőjén található geotermikus potenciál hosszú távú, települési érdekeket szolgáló kihasználása. Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika - olvasható a cég honlapján, ahol azt is jelezték, hogy a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.


(portfolio.hu)

2018.05.08

Magyar Urán Resources Kft.; Összefogás Pécsért Egyesület: Úgy tűnik, nem lesz uránbánya

Az Összefogás Pécsért Egyesület közleményben jelentette be, hogy megvétózták az uránbánya nyitásához szükséges környezetvédelmi engedély kiadását. "Mint ismeretes az elmúlt év októberében a Magyar Urán Resources Kft. benyújtott a hatósághoz egy környezetvédelmi engedély kérelmet, amely az uránbánya nyitásához szükséges. Ezt követően több politikai szereplő és civil szervezet is jelezte tiltakozását, de egyedül az Összefogás Pécsért Egyesület jelentkezett be Pécsről ügyfélnek az eljárásba és nyújtott be jogi észrevételeket. Ez év márciusában kifogást emeltünk, hogy a bányászati létesítmények egy jelentős része természetvédelmi területeken kerülne kialakításra, illetve veszélyeztetné a pécsi ivóvíz bázisokat. A vonatkozó törvényi előírások pedig kifejezetten tiltják mind bányalétesítését, mind káros anyagok elhelyezését ezeken a területeken. Most a hatóság eleget téve törvényi kötelezettségének el is utasította ezek alapján az uránbánya környezetvédelmi engedélyét, amely ellen ugyan fellebbezhet a Magyar Urán Kft., de mivel tiltó hatályúak a rendelkezések, ezért esélytelen, hogy a fellebbezésüket elfogadják. Az Összefogás Pécsért Egyesület ahogy anno a tubesi radar ügyben, s most az uránbánya ügyben, ezután is fel fog lépni minden olyan tevékenységgel szemben, amely környezetkárosító vagy veszélyt jelent az emberi egészségre. ... Meggyőződésünk, hogy csak olyan munkahelyeket szabad a XXI. században létrehozni, amely nem veszélyezteti sem az emberi életet, sem a természeti környezetet. Ezért kezdeményeztük Pécs Ökovárossá alakítását, ahol mind a város üzemeltetése, mind a gazdasági fejlesztések úgy kerülnek kialakításra, hogy az az itt élők egészségét és természeti környezetét ne károsíthassa. Ezért javasoltuk már többször az e buszok beszerzését és gyártását Pécsett, az épületek energetikai korszerűsítését vagy épp az alternatív energiák használatát, amelyre több ízben pályázat kiírást is készítettünk. Ezek egyszerre teremtik meg munkahelyek százait és biztosítanak élhető körülményeket a pécsiek számára. Ne forduljunk vissza folyton, Pécs legyen végre egy korszerű és élhető város, ahol jó élni", olvasható a közleményben.


(pecsiujsag.hu)

2017.12.18

SPAR Magyarország Kft.: Esélyegyenlőségi díjakat kapott a SPAR

Negyedik alkalommal kapta meg a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország. A vállalat az autista fiatalokkal foglalkozó Janka Tanyával való együttműködésért pedig Befogadó Munkahely különdíjat kapott. A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Salva Vita Alapítvány indította el 2010-ben. A kezdeményezés célja, hogy a fogyatékkal élő emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását elősegítse. A nyertes pályázók az elismerés megszerzését követően jogosulttá válnak a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatára két évig. Az idei elismeréseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adta át a munkáltatóknak. A SPAR Magyarország 2010-ben kapta meg először a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, idén pedig már negyedik alkalommal vette át a vállalat a kétévente adományozott díjat.


(news4business.hu)

2017.06.13

MECSEKÉRC Zrt.; GEOCHEM Kft.; ROTAQUA Kft.: Mérések kezdődnek a Mecsek alatt

Kutatás indul a Mecsek déli, mintegy kétszáz négyzetkilométeres előterének energetikai célú feltárására – közölte a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. hétfőn. A csaknem 1,8 milliárd forintos támogatással megvalósuló projekt "elsődleges célja a releváns földtani-szerkezeti modell validálása és a terület energetikai célú földtani kutatása" – közölte a Mecsekérc. A Geochem Kft.-vel és Rotaqua Kft. konzorciumi partnerségével valósul meg a program. A mérések eredményeként a kutatók földtani szelvényeket kapnak, amelyek szemléltetik a szerkezetek mélységét, vastagságát és kifejlődését.


(hvg.hu)

2017.05.30

WABERER’S INTERNATIONAL Zrt.: Vasútra teszik a Waberer’s kamionjait

A Waberer’s International Zrt. - Európa vezető fuvarozója a komplett rakományok piacán - bejelentette, hogy válaszul a változó piaci igényekre, május 16-tól új, intermodális szolgáltatást kínál ügyfelei számára, amelynek részeként mostantól vasúti szerelvények is bekapcsolódnak a rakományok szállításába Budapest és a németországi Neuss között. A nagyjából 1000 kilométeres távolságot non-stop teszik meg a szerelvények, és mindkét célállomáson speciális terminálok fogadják a vonatokat, így biztosítva a rakományok maximális biztonságát. A vasúti kiindulási pontokra dedikált, 400 darab P400-as pótkocsiból álló vontató-flotta szállítja az intermodális pótkocsikat. A tervek szerint a járműpark további 300 darabbal bővül majd.


(napi.hu)

2017.05.30

B&L Estates Kft.; SWIETELSKY Kft.: Ökoirodaház épül Bel-Buda egyik legértékesebb telkén

Négymilliárd forintos beruházással, gőzerővel épül az Ecodome irodaház. Krisztinaváros talán legértékesebb telkén ötemeletes, plusz két garázs szinttel kiegészített high-tech irodaház készül. A Naphegy lábánál levő épület ugyanis nem csupán energiatakarékos megoldásokat alkalmaz, de nagy zöldterületekkel és teraszokkal is rendelkezik majd. Az 5500 négyzetméteres Ecodome három szintjére már jórészt multinacionális cégekkel megkötött szerződések vannak - mondta el a Erdei Bálint beruházó B&L Estates Kft. vezetője - ami azt jelenti, hogy a ház 60 százalékát már kiadták. Az öt irodaszint alatt egy 91 autó befogadására képes parkoló épül, a belső park mellett pedig egy éttermet is nyitnak majd. Az építkezést - amely jelenleg az alapozásnál és a garázsszinteknél tart - a Swietelsky Kft. végzi. Az épület átadására jövő júliusban kerülhet sor.


(napi.hu)

2017.05.29

SWIETELSKY Magyarország Kft.; LAFARGE Cement Magyarország Kft.; Horizon Development Kft.: Díjakat nyertek a magyar ingatlanfejlesztések

Négy első és két második díjat nyertek el hazai ingatlanfejlesztések a Nemzetközi Ingatlanszövetség Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán. Örökségvédelem kategóriában a zsűri két első díjat adott ki, mindkettőt magyar fejlesztésnek. A Swietelsky Magyarország Kft. által nevezett Várkert Bazár és a Horizont Development Kft. magántőkéből megújított Váci 1 épülete is első díjat kapott. A műemléki védettséget élvező Váci 1 emellett a legjobb kereskedelmi létesítmények nemzetközi rangsorában a második lett.A díj történetében először kapott ugyanaz a magyar projekt két kategóriában is ilyen magas elismerést. A Swietelsky Magyarország Kft a 4-es metró 10 állomásával is indult, és első díjat nyert közcélú létesítmények kategóriában. Az ipari létesítmények kategóriában első díjat kapott a LAFARGE Cement Magyarország Kft. környezetbarát, modern technológiát felvonultató üzeme a Királyegyházi Cementgyár. Továbbá, masterplan kategóriában ezüst díjat nyert a XIII. Kerületi Önkormányzat a kerület elmúlt két évtizedes fejlődését bemutató Angyalföld újjáépítése elnevezésű projektjével.


(origo.hu)

2017.04.18

MOL Nyrt.:Örülhetnek a Mol részvényesei

Megszavazta 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék elérheti a 625 forintot, ami 10 százalékos emelkedés az előző évi 567 forinthoz képest.


(hirado.hu)

2017.01.31

O&GD Central Kft.: Kőolajat találtak Szolnokon

Kőolajat talált Szolnok belterületén a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a közelmúltban, a jelenlegi teszteket követően lehet majd pontosabban megbecsülni, hogy mennyi olajat lehet majd kitermelni innen - közölte a cég.


(Népszava)

Cookies Settings