ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2023.05.24

GANZ-GÉMTECH Zrt.: A Ganz-Gémtech csoport megállapodást kötött egy belgrádi vállalattal

A budapesti székhelyű Ganz-Gémtech csoport stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a nyugat-balkáni régió egyik legnagyobb építőipari szereplőjével, a belgrádi székhelyű Millennium Team cégcsoporttal - közölte Szerbia Köztársaság budapesti nagykövetsége az MTI-vel. A közleményben kiemelték: az együttműködés eredményeként hat ország - Magyarországon és Szerbián túl Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Albánia - piacán nyílik meg a lehetőség az együttműködésre az útépítés, a hálózati infrastruktúrák, a tömegközlekedési és közösségi szolgáltatások digitalizálása, illetve a forgalomirányítási és forgalomtechnikai projektek területén. Hamar Gábor, a Ganz-Gémtech csoport egyik tulajdonosa a közlemény szerint a budapesti nagykövetségen megtartott rendezvényen elmondta, hogy a vállalat a megállapodás aláírásával nagy lépést tett a magyar innovációk regionális terjesztése érdekében. Stojan Vujko, a Millennium Team vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az együttműködés erősíti a két vállalat és ország kapcsolatát, továbbá folytatja a jövőbe és az üzleti fejlesztésébe történő beruházást is. A szerbiai cég szolgáltatásai az építőipar minden területét lefedik: infrastrukturális, energetikai és hidrotechnikai létesítmények, szennyvízkezelő üzemek építése, valamint humanitárius bányászati munkák - olvasható a közleményben. A Ganz-Gémtech csoport 2022. évi pénzügyi árbevétele 25 milliárd forint volt, adózás utáni eredménye 3 milliárd forint - tájékoztatta az MTI-t a cég. A csoport főbb tevékenységei: acélszerkezet gyártás, építőipari generálkivitelezés, informatika, dinamikusan igénybe vett szerkezetek - hidak, daruk, emelő eszközök -, egyedi forgácsolt gépegységek - kompresszor és generátor házak - és az energetikai szektor részére gyártott speciális gépelemek - erőművi berendezések, turbina alkatrészek és kohászati gépegységek - gyártása és tervezése.


(profitline.hu)

2023.05.18

Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft.: Sztrájkba kezdhetnek a fehérvári könnyűfémmű dolgozói

Kevésnek találják a kínált fizetésemelést, az infláció és a megnövekedett rezsiköltségek veszélyeztetik a megélhetésüket. Sztrájkbizottság alakult az Arconic–KÖFÉM székesfehérvári gyáregységében, miután a munkáltató március elsején egyoldalúan 10,8%-os bérfejlesztést hajtott végre, amit azonban a dolgozók nem fogadtak el – derül ki a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) közleményéből. Az alkalmazottak keveslik az ajánlatot, és további 5,5%-os egységes alapbéremelést követelnek. Indoklásuk szerint a magas infláció és a megnövekedett rezsiköltségek veszélyeztetik a megélhetésüket. A vállalat összes dolgozója támogatja a fizetésemelési követelést. A székesfehérvári könnyűfémmű munkavállalóinak kérését a VDSZ is megalapozottnak tartja, mert a szakszervezet állítása szerint az elmúlt évben jelentős nyeresége volt a vállalatnak. A VDSZ közleményében emlékeztetett, hogy a világ legnagyobb fémipari vállalata, az Apollo vételi ajánlatot tett az Arconic-KÖFÉM 100%-os tulajdonrészére. A VDSZ tárgyalódelegációja péntekre kért konzultációs időpontot az ügyben. Székely Tamás elnök közölte: ha a munkáltató elutasítja a bérkövetelést, a jövő héten figyelmeztető sztrájk lehet a cégnél. Az Arconic csaknem három évtizeddel ezelőtt kezdte meg működését Székesfehérváron. A vállalat Európa egyik vezető alumínium hengerművét üzemelteti, amely széles körű termékkínálattal látja el az ipari és szállítmányozási piacokat.


(hvg.hu)

2023.05.17

VILEX ’94. KFT.: Csaknem 300 millió forintból fejlesztett az acélszerkezet-gyártó társaság

Csaknem 300 millió forintból fejlesztette technológiáját az acélszerkezeteket gyártó Vilex ’94 Kft. - közölte a társaság az MTI-vel. A vállalat a 298,9 millió forint összköltségű fejlesztéshez a Széchenyi Terv Plusz programban 209 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást kapott. A projekt fő részeként egy különálló, 1510 négyzetméteres lakatosműhelyt és raktárt építettek, és azt megújuló energiatermeléssel látták el. A pályázat részeként a vállalat beszerzett egy nagy teljesítményű élhajlító gépet is, amely négy méter hosszban képes munkát végezni. A berettyóújfalui cég 1994-ben alakult, jelenleg az ország keleti régiójának egyik dinamikusan fejlődő vállalkozása. Főbb tevékenységei közé tartozik a villamos-hálózatépítő cégek acélszerkezeteinek gyártása, acélszerkezetű csarnokok és épületek kivitelezése, illetve mezőgazdasági és építőipari gépek, gépalkatrészek felújítása, javítása. A Vilex ’94 Kft. évente csaknem 1500 tonna acélt dolgoz fel és 47 munkavállalója van. A közleményben kitértek arra, hogy a pályázat révén a vállalat a legfejlettebb technológiákat alkalmazva tudja stabilan értékesíteni termékeit, szolgáltatásait a nemzetközi és hazai piacokon jelenlévő erős versenyben. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Vilex ’94 Kft. 2021-es nettó árbevétele 1,1 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 1 milliárd forint. A társaság 2021-es adózott eredménye 88,2 millió forint volt, míg 2020-ban 20,3 millió forint nyereséggel zárt.


(webradio.hu)

2023.05.02

ISD DUNAFERR Zrt.: Borsos összegre van szüksége a Dunaferrnek

A Dunaferr léte kulcskérdés a magyar gazdaság szempontjából, ugyanis párhuzamot lehet vonni egy ország gazdasági teljesítőképessége, illetve vas- és acélgyártási eredményei között – árulta el a Vas- és Acélipari Egyesülés nemrégiben megválasztott igazgatója. Móger Róbert elmondta, hogy szerinte a hazai acélipar kapacitása egyelőre elmarad a régió más országainak gyártási képességeitől. Továbbra is az acél az egyik legolcsóbb és legerősebb alapanyaga egy sor iparágnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy melyik ország, melyik régió képes nagy mennyiségű acélt előállítani. A régió többi országában a kapacitás jóval magasabb, mint Magyarországon, sőt Szlovákiában kétszer akkora mennyiséget állítanak elő, mint Magyarországon, Ausztriában pedig évi 6 millió tonnát. A Dunaferrben is vannak még kiaknázatlan lehetőségek, tartalékok, így a gyártási kapacitás növelésével és korszerűsítéssel az új tulajdonos képes lehet több mint 3 millió tonnára emelni a hazai termelést. Szerinte a hazai piacon szükség van a magasabb hozzáadott értékű termékekre, amit jelenleg a Dunaferr nem tud előállítani, ezért korszerűsítésre van szükség. A középtávú cél a magyar kereslet kiszolgálása. Ha a Dunaferr átáll a zöldacél gyártására, akkor az energiaigénye éves szinten a paksi atomerőmű egy havi kapacitását fogja felhasználni, így függ össze az acélgyártás, a zöldátállás és Paks2 megépítése – tette hozzá Móger Róbert.


(index.hu)

2023.04.27

ALSTOM Hungary Kft.: Az Alstom és riválisai már a magyar árversenyre készülnek

Mintegy ezer kilométeres hatótávolságú, külföldi síneken már bizonyított hidrogéncellás vonattal indul az Alstom a magyarországi feltételes közbeszerzésen. A társaság kész frissített ajánlatot beadni a 2021-ben visszavont HÉV-tender esetleges újbóli kiírása esetén. A francia csoport a kínaiak után a második legnagyobb kötöttpályásjármű-gyártó, de a forgóvázkeretgyárai közül egyedül a magyarországit fejleszti, azt viszont látványosan. A társaság teveiről és a piacáról az Alstom Hungary Zrt. vezérigazgatója, Balázs Gáspár nyilatkozott a Világgazdaságnak. Az előzetes piaci konzultáció decemberben lezárult, az egyeztetés középpontjában főleg a járművek műszaki jellemzői álltak. A következő lépés a 6+12 darab, 300 fő kapacitású szerelvényre vonatkozó indikatív, lényegében már az árra vonatkozó ajánlatok beadása lesz május 2-ig. Ezt a feltételes közbeszerzés követi. Ez attól feltételes, hogy a MÁV-Start és a győztes ajánlattevő között születő szerződés csak akkor lép hatályba, amikor megoldódott a beszerzés jó eséllyel uniós forrásból való finanszírozása is. Pillanatnyilag a hidrogén előteremtése a legnagyobb nehézség, főleg, ha zöld-, tehát fenntartható forrásokból származót szeretnénk használni. Ennek az infrastruktúráját vagy Hatvanban, vagy Győrben építik majd ki, attól függően, hogy az említett két vonal közül melyiket választja a MÁV-Start. Az Alstomnak nincs ilyen üzletága, partnerekkel dolgozik, Magyarországon például a Mollal. A Mol Százhalombattán épít zöldhidrogént előállító üzemet, amely a tervek szerint a 2024-től termelne, évi 1600 tonna kapacitással. Persze ez a töredéke a majdani országos igénynek, de jelentős lépés a megfelelő irányba. A vasúti tendernek nem része az infrastruktúra megteremtése, amely elképzelhető közös töltőállomásként is városi vagy helyközi hidrogénes autóbuszokkal.


(vg.hu)

2023.04.24

ISD DUNAFERR Zrt.; ISD Kokszoló Kft.: Eladó a Dunaferr

Eladósorba került a Dunaferr, ez közel 3700 dolgozót érint – írja a Fővárosi Törvényszék részvételi felszólítása alapján a Portfolio. Az újdonsült vevő a gyárhoz szovjetkori technológiát és környezetvédelmi kötelezettségeket is kap. A törvényszék már decemberben elrendelte a Dunaferr felszámolását. Április 12-én az ISD Kokszoló is erre a sorsra jutott, így a két adóst egybegyúrják, és egy társaságként tervezik eladni őket. A felszólítás szerint a felvásárlás a Dunaferrnél 3034, a kokszolónál pedig 612 ember állását mentheti meg, valamint még 40, az értékesítésig felvett dolgozóét. 2019-ben 3356-an dolgoztak a Dunaferrnél.


(telex.hu)

2023.04.17

IKG KFT.: Bemutatták a komplex fejlesztési projektet

A IKG Fémszerkezetgyártó és Szolgáltató Kft. sajtónyilvános rendezvényen ismertette „A modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást célzó komplex fejlesztés az IKG Kft.-nél” című projektjét. Szabó Tamás ügyvezető a helyszínbejáráson bemutatta a fejlesztés elemeit: a beszerzett technológiai eszközöket, az IT-korszerűsítést, az ingatlanátalakítást, a megújuló energiaforrást hasznosító technológia telepítését.


(delmagyar.hu)

2023.04.11

" TÁRS - 95." Kft.; Debreceni Egyetem: Közel kétmilliárddal több uniós forrást használhat fel a középüzemre a Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem korábban közel 7 és fél milliárd forint uniós pályázati forrást nyert a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzemre, ez a pénz azonban nem lett volna elég az épület megépítésére. A kormány most a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban 1 milliárd 858 millió forinttal növelte az egyetemi pályázat megítélt támogatását, ami immár 9 milliárd 294 millió forintra nőtt, s fedezi az építkezés költségét. A középüzem alapkövét március elején tették le, de már javában folyik az építkezés. A fejlesztést a debreceni TÁRS-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kft. végzi majd el.


(dehir.hu)

2023.04.03

Präzi-Hungaria Kft.: Közel 400 munkavállaló számára nyújt megélhetést a társaság

A kisújszállási székhelyű mezőgazdasági gépalkatrész- gyártással foglalkozó Präzi-Hungaria Kft. közel 400 munkavállaló számára nyújt megélhetést a térségben. A vállalat 1948 óta gyárt Kisújszálláson szállítócsigákat, különböző termékeket a mezőgazdasági gépiparnak, és 2016-ban Törökszentmiklóson is létesített telephelyet. 1995-ben a német PRÄZI GROUP-hoz csatlakozott, amely 5 európai országban van jelen és a cégcsoport egyik legsikeresebb tagjaként tevékenykedik. A precíz munka mellett nagy hangsúlyt fektet a sportra és az egészséges életmód népszerűsítésére. A dolgozói létszám gerincét fémipari szakmunkások alkotják. A munkavállalók nagyobb hányada férfi, de ez nem jelenti azt, hogy a hölgyek ne képviseltetnék magukat ebben a fontos iparágban. Büszkén számol be a Präzi vezetősége, hogy a duális képzés keretein belül két fiatal hegesztő hölgy is náluk sajátítja el a hegesztő végzettség megszerzéséhez elengedhetetlen gyakorlati tudást. A Präzi-Hungaria Kft. 2022 őszén egy projektet indított „Fitten a jövőbe!” címen. A program célja, hogy javuljon a munkavállalóik egészségi állapota. További céljuk a kollégáik egészségtudatosságának növelése, egészségkultúrájának fejlesztése és a sportolás szervezett kereteken belül való népszerűsítése.


(szoljon.hu)

2023.03.30

Howmet-Köfém Kft.; Székesfehérvár Fejlődéséért Alapívány: Ünnepélyes keretek között adták át a 20 milliós csekket az Alba Innovárnak

Közel 20 millió forinttal támogatta a Howmet-Köfém Kft. a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványt, azon belül pedig az Alba Innovár Digitális Élményközpont munkásságát, mely azt tűzte ki célul, hogy megyeszékhelyünk iskoláinak tanóráiba a lehető legmagasabb szintén beleépítsék a digitalizációt, az informatikát és a tudományt. Katus István a Howmet-Köfém vezérigazgatója szólt néhány szót, melyben hangsúlyozta a jövő a fiatal generációé, így a vállalatoknak meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy segítse a fejlődésüket. Ebben a digitális eszközök úgy tudnak segíteni, hogy a tanultakat korszerűbben és élvezhetőbben adják át a diákoknak.


(feol.hu)

Cookies Settings