ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2024.04.12

AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft.: Új üzlettípusokban is gondolkodik az Auchan a fogyasztói szokásokra reagálva

Lucenko Viktória, az Auchan Magyarország vezérigazgatója elmondta, a tavalyi évben a vásárlók inkább jellemzően megtakarítottak, az emberek főleg csak élelmiszert vettek, de idén a jó idő meghozza a vásárlási kedvet. Az idei évben van egy minimális változás, hiszen van végre lehetőség a valós képet látni, nem az infláció miatt nő a kosárérték, hanem mert többet vásárolnak, több terméket az emberek. Hozzátette a vásárlóért dolgoznak, és a vásárló nyerhet abból, ha a nagyvállalatok egészségesen versenyezhetnek egymással. Lucenko Viktória szerint életben maradni ezen a piacon nem egyszerű, de ők is nyitnak a hard diszkont irányába, például Romániában nyitottak most ilyen egységet, de persze folyamatosan dolgozni kell a számokért.


(penzcentrum.hu)

2024.04.12

M-RTL Zrt.: 30 millióra büntették az RTL-t a Sztárbox miatt

Öt Sztárbox-epizód miatt 30 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az RTL-t a Médiatanács. A Médiatanács az idén két korábbi (januárban, illetve februárban meghozott) határozatában már elmarasztalta a médiaszolgáltatót azért, mert két Sztárbox-epizód közzétételével megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat. A testület álláspontja szerint a showműsor további 5 epizódja esetében is téves volt az RTL által választott, 12+ korhatári kategória. A műsorsorozat kifogásolt részei az erőszakos jelenetek és az erőszak következményeinek reflexió nélküli bemutatása miatt a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatták, ezért azokat 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelzéssel kellett volna műsorra tűzni a IV. korhatári kategóriának megfelelő időpontban, tehát 21 óra után. Tekintettel arra, hogy a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértésnek minősül, a Médiatanács indokoltnak tartotta, hogy döntéséről a médiaszolgáltató a nyilvánosságot minél szélesebb körben tájékoztassa, ezért – akárcsak a korábban vizsgált Sztárbox-epizódok esetén – az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét pedig 50 000 forint bírsággal sújtotta a jogsértés ismételtsége miatt – írja közleményében az NMHH.


(mmonline.hu)

2024.04.11

4iG Nyrt.: Új adósságrendezési javaslatot küldött a Spacecomnak a 4iG

Új adósságrendezési javaslatot küldött meg a Spacecom részére a 4iG. A 4iG igazgatósága a vállalat 20%-os kisebbségi tulajdonában álló izraeli Space Commmunications teljes kötvény adósságszolgálatának rendezésére két változós adósságrendezési javaslatot dolgozott ki. Az új adósságrendezési javaslat értelmében, annak elfogadása esetén: a 4iG 150 millió dollárért megvásárolja a Spacecom tulajdonában álló AMOS-17 műholdat, amelyet ezt követően a Spacecom visszabérel a 4iG-tól, vagy a 4iG a 150 millió dollárt kölcsönként bocsátja a Spacecom rendelkezésére. A tranzakció jól passzol a 4iG az űripari üzletágába, a tel-avivi tőzsdén jegyzett SpaceCom világszerte kínál sugárzott, valamint szélessávú műholdas szolgáltatásokat ügyfeleinek. A globális lefedettséggel rendelkező szolgáltató Magyarországon és a régióban AMOS 3 műholdján keresztül 2024-ig biztosíthatja szolgáltatásait a magyar geostacionárius pályát használva. Ezt követően Magyarországnak újra lehetősége nyílik arra, hogy saját pályapozíciója és frekvenciája fölött rendelkezzen. Ennek a lehetőségnek kiaknázására jött létre a 4iG csoporton belül a CarpathiaSat, amely a tervek szerint rögzített föld körüli pályára állítja, illetve üzemelteti majd Magyarország első hírközlési és telekommunikációs kereskedelmi műholdját. Emellett a CarpathiaSat rendelkezik majd a magyar geostacionárius pályaszakasz húsz évre szóló üzemeltetési jogával is.


(portfolio.hu)

2024.04.11

AUTOLIV Kft.: Újabb sztrájk kezdődött az Autoliv sopronkövesdi gyárában, a szakszervezet szerint a vendégmunkásokat kitoloncolással fenyegették

Miután az elmúlt hetekben nem sikerült megegyeznie a cégvezetésnek és a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi alapszervezetének a 2024-re vonatkozó béremelések mértékéről az Autoliv autóipari beszállító sopronkövesdi gyárában, ismét sztrájkba léptek a munkások. A szakszervezet ezúttal 24 órás munkabeszüntetést hirdetett április 10. szerda 14 órától, vagyis a sztrájk valamennyi műszakot érinti – írja a Mérce. A portál a szakszervezet közleményére hivatkozva azt írja, több ukrajnai vendégmunkás részt vesz a munkabeszüntetésben, míg a fülöp-szigetekieket kitoloncolással fenyegették a középvezetők. Marsitsné Horváth Marianna szakszervezeti titkár elmondta, amennyiben a cég ajánlata a mostani, 24 órás sztrájk után továbbra sem közeledik a szakszervezet követeléseihez, folytatni fogják a nyomásgyakorlást. Ám ha a munkáltató januárig visszamenőlegesen adna béremelést, a szakszervezet is hajlandó lenne engedni.


(nepszava.hu)

2024.04.11

Hello Wood Zrt.; Esernyős Nonprofit Kft.: Ledőlt Óbudán a Hello Wood színes installációja

A főleg az 1-es villamos utasai által használt Szentlélek téri aluljáróban a magyar kultúra napján, január 23-án avatták fel az önkormányzat és az elmúlt években az ország számtalan ideiglenes, vagy állandó műtárgyát, illetve épületét jegyző Hello Wood együttműködéséből született installációt, amiről a kerület hivatalos honlapja a felállítás után kijelentette: reményeik szerint kiindulópontja és hirdetője lesz a kerületi kultúra sokszínűségének. A művel az ötletadó Óbuda-Békésmegyer Önkormányzat és az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. a kerület kulturális sokszínűségét akarta hirdetni. A mű egy része kedd este egyelőre tisztázatlan okból ledőlt. Az állva maradt, illetve ledőlt részeket a Hello Wood Zrt. a kerület kérésére azóta elszállította. Az ügy kapcsán a polgármester azonnali vizsgálatra utasította az Esernyős Kft. vezetőjét, illetve felszólította a munkát bruttó 3 millió forintért elvégző Hello Woodot, hogy adjon választ arra, hogyan fordulhatott elő, hogy az általuk tervezett és épített installáció egy része ledőlt. A vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy rongálás, vagy a Hello Wood Zrt. részéről hibás teljesítés áll-e az installáció egy részének ledőlése mögött. Önkormányzatunk a vizsgálatba igazságügyi szakértőt is bevon és megteszi a szükséges jogi intézkedéseket a Hello Wood Zrt-vel szemben – tette hozzá.


(24.hu)

2024.04.11

Pécsi Tudományegyetem: A világ legjobb orvosképző egyetemei között a PTE

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) újra a világ legjobb orvosképző egyetemei közé került a QS World University Rankings legfrissebb, szakonkénti világranglistája alapján. A QS Quacquarelli Symonds által közzétett rangsor 2024-es kiadása világszerte 55 tudományterületen több mint 16 400 egyetemi képzésbe nyújt betekintést. Ezek között lett az orvostudományok területén a 401-450. legjobb felsőoktatási intézmény a PTE, megőrizve ezzel az előző évi pozícióját.


(medicalonline.hu)

2024.04.11

NIT-Hungary Kft.; MKIF Zrt.: A közlekedésbiztonság érdekében együttműködési megállapodást írt alá a NiT Hungary és a MKIF

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közlekedésbiztonság erősítése és a közúti infrastruktúra fejlesztése érdekében – tájékoztatta a két szervezet közös közleményben az MTI-t. A megállapodás keretében a felek közös projekteket indítanak a közúti balesetek kockázatának minimalizálása, a közlekedésbiztonság növelése és az úthálózati szolgáltatások színvonalának emelése érdekében. Az együttműködés kulcsfontosságú területei közé tartozik a baleseti adatok és infrastrukturális információk kölcsönös megosztása, a közúti gyorsforgalmi hálózat fejlesztése, valamint a közlekedésbiztonság javítása. Az együttműködés kiterjed a minősített kamionparkolók és az elektromos, illetve gázüzemű töltőállomások területi igényeinek felmérésére és fejlesztésére, ami hozzájárul az infrastruktúra korszerűsítéséhez és a környezettudatos közlekedés előmozdításához. A közleményben kiemelték, hogy a fuvarozói szektor biztonságosabbá tétele érdekében a NiT Hungary ezentúl megosztja adatbázisait az MKIF-vel, és aktívan részt vesz az MKIF által indított edukációs és közlekedésbiztonsági kampányokban. Ezzel párhuzamosan az MKIF támogatja a közúti fuvarozó vállalkozások munkáját, egyebek mellett a gyorsforgalmi úthálózat aktuális állapotáról szóló információkkal. A NiT Hungary és az MKIF várakozásai szerint ez az együttműködés példaértékű lesz a szektorban, és hozzájárul a közúti közlekedés fejlődéséhez, valamint a közlekedési balesetek számának csökkenéséhez.


(hirado.hu)

2024.04.11

Szerencsejáték Zrt.: Különleges műsorösszeállítással készül a társaság a magyar költészet napján

A magyar költészet napján, csütörtökön a Szerencsejáték Zrt. egy különleges műsorösszeállítással eleveníti meg a magyar versirodalom klasszikus darabjait és mutatja be a kortárs fiatal költészet figyelemre méltó alkotásait az Akvárium Klubban. A Szerencsejáték Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ingyenes és bárki számára látogatható program a vers, a zene és a slam poetry fúziójára épít, megmutatva, hogy e három alkotásmód kölcsönhatása miként teszi változatossá, élővé a magyar lírát. A nemzeti lottótársaság célja, hogy a rendezvénynek köszönhetően mind többen találkozhassanak a kultúra nyújtotta élményekkel, megtapasztalják a versirodalom gazdagságát, valamint hogy rövid úton maguk is aktív versolvasókká váljanak – hangsúlyozzák a közleményben. A Szerencsejáték Zrt. a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációját szem előtt tartva a siket és nagyothalló érdeklődők számára is elérhetővé teszi az élményt jeltolmács segítségével – teszik hozzá.


(hirado.hu)

2024.04.11

Shell Hungary zRt.: Távozik a Shelltől az egyik legismertebb magyar üzleti vezető, Kapitány István

Idén nyáron, mintegy 37 év karrier után otthagyja a Shellt Kapitány István, a vállalat globális alelnöke. A vezető levélben fejtette ki, mi áll a döntése mögött. Kapitány István az a magyar üzleti vezető, aki a legmagasabb pozícióba jutott egy nagy nemzetközi vállalatnál azáltal, hogy a Shell globális alelnökeként szolgált. Pár hónappal ezelőtt a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta, amelyet személyesen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adott át neki. Kapitány István a múlt héten egy hosszú levélben jelentette be a távozását, amelyet a LinkedIn-profilján tett közzé. Ott azt írta, hogy az tisztségét idén július 1-jén adja át a vállalatnál, miután 37 évet töltött a Shellnél, és 10 éven keresztül volt a vállalat globális alelnöke. Kapitány István a levélben hosszan sorolta a 2014 óta elért eredményeket és azt is elárulta, hogy idén július 1-jén ezen tehetségek egyikének, David Bunchnak (aki jelenleg a Shell brit részlegének elnöke) adja át a globális alelnöki széket. Mint írta, Bunch képességeiben „100 százalékig” megbízik.


(index.hu)

2024.04.11

TorTer e-Design Kft.: Hosszú távú hazai és nemzetközi megbízásokat nyert a TorTer

Az elsősorban egyedi kiállítási standjairól és event design megoldásairól ismert TorTer e-Design a közelmúltban három hosszabb távra szóló megbízást is kapott. A következő három évben Európa-szerte a magyar cég felel majd Omán kiállítási megjelenéseiért. Az együttműködés első állomása az idén márciusban megrendezett ITB Berlin volt. A világ vezető utazási kiállításán -amelynek Omán idén hivatalos kiemelt partnere is volt- egy 801 m2 alapterületű és 200m2-es VIP galériával szerelt egyedi standdal képviseltette magát az Arab-félszigeten fekvő szultánság. 2023 őszétől ugyancsak a Tornyai Péter vezette cég szervezi Bahrein nemzetközi kiállítási megjelenéseit Nyugat-Európában – ez az installáció a londoni World Travel Marketen debütált tavaly novemberben. A megbízó mindkét esetben az epikus élményekre szakosodott, szingapúri székhelyű Neon. A Magyar Bormarketing Ügynökség 2024-ben megújított kiállítási megjelenéseinek tervezési-kivitelezési munkálatait is a tavaly Flash-Award-díjjal (Év stand design kivitelezése) is kitüntetett TorTer e-Design végzi. A Lounge Event megbízásából általuk készített, a magyar bor szakmai népszerűsítését célzó, számos hazai borvidéket és 40 társkiállítót is felvonultató moduláris stand a múlt héten megrendezett Prowein Düsseldorf szakkiállításon épült fel először. A TorTer e-Design 100%-ban magyar tulajdonú kiállítás-, díszlet- és event design-kivitelező cég. A vállalat alapjait a 2015-ben MaReSz-díjjal kitüntetett id. Tornyai Péter rakta le még a rendszerváltás hajnalán. A céget az alapító a 2010-es évek elejétől a haláláig közösen vezette fiával, Tornyai Péterrel, aki nemzetközi pályára állította a céget.


(kreativ.hu)

Cookies Settings