ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2021.06.02

CE Glass Zrt.: Kategóriagyőztes lett az Év Gyára versenyen a CE Glass

Az Év Gyára versenyt immár hatodik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend technológiai magazin, a Szeged határában található üvegfeldolgozó vállalat, a szatymazi CE Glass most először indult. Minden hazai termelőüzemmel rendelkező cég pályázhatott, idén új fejlesztésként külön hirdettek eredményt a kis és közepes üzemek, valamint a nagyvállalatok között. A Legjobb menedzsmentfolyamatok kategóriában elért győzelem azért is óriási siker a cégnek, mert – bár külön szegmensben, de – az ipar olyan nagyágyúival versenyzett, mint a budapesti Continental, a Legrand vagy a Grundfos. A zsűri a termelési és a támogató folyamatok hatékonyságát és eredményességét vizsgálta, a CE Glass amerikai vállalatirányítási rendszerével – amit Európában az elsők között kezdtek el használni –, és a tavaly bevezetett modern raktárkezeléssel volt meggyőző. A dolgozók belépését minden munkaállomásra csipogós rendszerrel mérik, ami segít az egyéni motivációs rendszer kialakításában. Vizsgálták a bejelentésköteles környezeti károkat is, náluk az üzem létrehozása, 2012 óta nem volt ilyen.


(delmagyar.hu)

2021.05.12

Leier Hungária Kft.: 6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Leier csoport

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter május 11-én Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette, a kormány 656 millió forint támogatást biztosít a három helyszínen megvalósuló beruházáshoz, amely 1240 munkahely megtartását és további 20 új munkahely megteremtését eredményezi. Kiemelte, a fejlesztéseknek köszönhetően Hajdúszoboszlón létrejön a világ egyik legnagyobb betoncserép gyára, amelynek az éves kapacitása el fogja érni a 220 ezer tonnát. A Leier Magyarországon kilenc gyárral rendelkezik, ezekből szolgálja ki az országban működő építőipari vállalatok projektjeit és a szomszédos országok piacait, így a mostani beruházások a magyar export további növekedéséhez is hozzájárulnak. Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Leier 37 éve gyárt építőanyagokat Magyarországon. A mostani beruházással megvalósul a Leier legnagyobb betoncserépgyára Hajdúszoboszlón, a gyárban, amelynek az építése még zajlik, idén augusztusban kezdődik meg a termelés. A legmodernebb technológiát telepítik a gyárba, ahol hullámos betoncserepeket gyártanak majd, mivel csak természetes alapanyagokat használnak fel, ezért a Leier betoncserepek 100 százalékban újrahasznosíthatók lesznek.


(profitline.hu)

2021.04.19

AXIS BENTONIT Kft.: Új gyártócsarnokot épít a társaság

Mintegy 300 millió forintos kormányzati segítséggel épít új gyártócsarnokot a Heves megyei Pétervásárán az erdőkövesdi Axis Bentonit Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a bentonit agyagásvány bányászatával és feldolgozásával foglalkozó vállalkozásnál. Szijjártó Péter a támogatási oklevél átadó ünnepségen kiemelte: a cég több évtizedes szakmai tapasztalatra alapozva állathigiéniai termékek mellett magas hozzáadott értékű, gyógyhatású készítményeket állít elő. Utóbbi tevékenységét erősítve 900 millió forintból Pétervásárán zöldmezős beruházással új, 1200 négyzetméteres gyártócsarnokot épít, melyhez a kormány 295 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A fejlesztés a jelenlegiek megőrzése mellett 40 új munkahelyet teremt, továbbá az elérhető legfejlettebb technológiát beszerezve a társaság megtízszerezi eddigi, évenként 30 tonna késztermék előállítására méretezett termelési kapacitását - tette hozzá a tárcavezető, és jelezte, hogy a bővítés a vállalat exportpiaci jelenlétének erősítéséhez szükséges feltételeket is megteremti. Szántó László, az Axis Bentonit Kft. ügyvezetője elmondta: az új üzemben saját fejlesztésű, nemesagyag (bentonit) alapú natúrkozmetikumokat és gyógyhatású állatápoló szereket gyártanak majd. A csarnok rezsiköltsége és szén-dioxid-kibocsátása napelemek alkalmazásának köszönhetően a tervek szerint megközelíti a zéró értéket. Székhelyükön más forrásból alapanyagvizsgáló labort is kialakítanak - tájékoztatott. A nyilvános cégadatok szerint az Axis Bentonit Kft. nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 380 millió forintot. A cég foglalkoztatotti létszáma ez év márciusában 50 fő volt.


(profitline.hu)

2021.04.09

WIENERBERGER zRt.; Republic Group Kft.: A Republic lett a Wienerberger lead ügynöksége

Tévés média- és digitális tendere után kreatívügynökségét is bejelentette a Wienerberger: az öt résztvevős meghívásos tender végén a Republic Group kapta a lead megbízást a Porotherm tégla-, a Tondach tető- és a Semmelrock térkőmárkákat forgalmazó cégtől. „A nemzetközi nagyvállalatok többségétől eltérően a Wienerberger stratégiájában meghatározó szerep jut annak, hogy termékeit és szolgáltatásait a helyi piac igényeire szabja, az üzleti döntések a vevőkhöz minél közelebb szülessenek. A Republic Groupban olyan partnerre leltünk, aki amellett, hogy stratégiai szemléletű, jól érti a magyar fogyasztók gondolkodását. Ezért is vagyok biztos benne, hogy üzeneteinket együtt hatékonyan és eredményesen fogjuk eljuttatni a B2C és a B2B célcsoportokhoz egyaránt” – mondta el Nagy Zsolt István, a Wienerberger Zrt marketingvezetője.


(kreativ.hu)

2021.04.06

LAFARGE Cement Magyarország Kft.: LAFARGE célja a CO2-semlegesség elérése

Fenntarthatóbb és okosabb világot épít az építőanyag-gyártásban és az építőipari megoldások biztosításában világvezető vállalat, a LafargeHolcim Csoport és a magyarországi leányvállalat a LAFARGE Cement Magyarország Kft. A vállalat elkötelezettségét bizonyítva csatlakozott az ENSZ "Üzleti ambíciók 1,5° C-on" kampányához, meghatározva az iparág ambiciózus éghajlati célkitűzéseit 2030-ig. Továbbá vállalta, hogy a teljes cégcsoport esetében 2050-re elérik a CO2-semlegességet. A LafargeHolcim Csoport a világ élmezőnyébe tartozik alacsony szén-dioxid-kibocsátású és a körkörös gazdaság szemléletmódját is magukban foglaló építőanyagai által. A CO2-megkötés és -felhasználás, továbbá annak leválasztása és tárolása témakörében 20 különböző projekten dolgozik jelenleg. A projektek eredményeként összesen 4 millió tonna CO2-megtakarítás érhető el éves szinten. Mindennek keretében a vállalatcsoport jelenleg közel 50 millió tonna más ipar számára hulladékként kezelt anyagot hasznosít újra évente. Céljuk, hogy ezt a mennyiséget megduplázzák 2030-ig. A magyarországi tevékenységüket tekintve a Királyegyházi Cementgyárban eddig közel 4,5 milliárd Ft értékben valósult meg környezetvédelmi beruházás. “Büszkék vagyunk arra, hogy a beruházások által, a jogszabályoknak amúgy is megfelelő emissziós értékeinket több mint 25%-kal tudtuk csökkenteni a 2011-es indulás óta. Célunk, hogy 2050-re a nettó CO2-semlegességet elérjük. Mindehhez további technológiai beruházásokat, valamint a termékportfólió átalakítását is tervezzük a következő időszakban.” – hangsúlyozta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Fenntarthatósági és marketingkommunikációs igazgató.


(magyarepitestechnika.hu)

2021.03.25

CE Glass Zrt.: Több milliárd forintos üvegipari beruházás Szeged határában

Mintegy négymilliárd forintos beruházással bővíti termelő és logisztikai központját a szegedi alapítású, üvegfeldolgozó cég, a CE Glass. A Szeged határában található vállalatnál új üzemrészt építenek, innovatív gépeket szereznek be és 60 fő új munkatársat vesznek fel. A vállalat életében újabb mérföldkövet jelent a mostani beruházás. "A fejlesztés funkciója és célja, hogy az edzett, biztonsági üveg iránt robbanásszerűen megnövekedett keresletet újabb gépsorok telepítésével gyorsabban, nagyobb mennyiségben és nagyobb méretben tudja kiszolgálni a vállalat." – mondta el Varga Gusztáv, a CE Glass vezérigazgatója. A beruházás döntő részt önerőből valósul meg, állami és uniós támogatással kiegészítve. Márciustól kezdődően több ütemben érkeznek az új gépek, beszereznek egy nagyméretű és nagy hatékonyságú, ugyanakkor nagy helyigényű edzőkemencét, amely 2,8 x 6 méteres üvegek edzését teszi lehetővé. Érkezni fog egy egyedülálló, Magyarországon eddig nem használt vizes vágási technológiát alkalmazó vertikális CNC-berendezés is. Ez egy kifejezetten környezettudatos megoldás, ugyanis nem az üvegfúrás, -marásban használatos gyémántszerszámok használatán alapul, hanem vízzel és homokkal működik, ami utána újra felhasználható. Ezek mellett új lamináló, vágó és élcsiszoló berendezéssel, illetve hőszigetelő üveg gyártósorral bővül a géppark, amivel a napi 5-5,5 ezer darabos hőszigetelt üveg gyártási kapacitást 6-6,5 ezerre növelik. A gépekhez szükséges megfelelő helyigény biztosítása érdekében nyugati irányba 20 méterrel bővítik a már meglévő csarnokot, illetve egy 30 méter széles és több mint 100 méter hosszú új üzemrészt is felhúznak. Az üzem jelenlegi 30 ezer négyzetméteres alapterülete így 5400 négyzetméterrel lesz nagyobb. Az építkezés az év második negyedévében kezdődik, a teljes fejlesztés pedig a tervek szerint az év végére zárul majd le. A beruházás részeként napelemes rendszert is telepítenek, ami a villamosenergia-felhasználás jelentős részét biztosítja majd.


(gyartastrend.hu)

2021.03.24

Terrán Kft.: Bővítette pécsi üzemét a Terrán tetőcserép gyártó

Döntően saját forrásból idén összesen 2-2,5 milliárd forintos beruházásokat, fejlesztéseket végez a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - mondta lapunknak a cég március 23-i online sajtótájékoztatóján Gódi Attila ügyvezető igazgató. A családi vállalkozásként működő vállalat vezetője nem zárta ki, hogy hazai vagy uniós pályázati forrásokat is igénybe vesznek, de azt is mondta, hogy nincsenek rászorulva külső, például banki forrásra. A cégcsoport nettó árbevétele megduplázódott az 5 évvel ezelőttihez viszonyítva, és 2020-ban 9 százalékos növekedést mutatott 2019-hez képest, ezzel meghaladta a 18 milliárd forintot. Ebből közel 11 milliárd forint realizálódott hazánkban. Idén szeretnék túllépni 20 milliárd forintos bevételi határt, amit vélhetően könnyen teljesíthetnek, mert a kormányzati támogatásokkal segített kereslet nagyon megugrott az egész építőiparban, így ezen a területen is. "Jelenleg mindhárom hazai és két külföldi üzemünk teljes kapacitással működik, megfelelő raktárkészlettel rendelkezünk, így nincsenek fennakadások piacaink, vásárlóink kiszolgálásában." – mondta Gódi Attila. Bejelentették, hogy a napelemes rendszerük gyártásához külön egységet építettek pécsi gyárukban. A csarnok néhány hete elkészült, most a technológia telepítése zajlik, így a tervek szerint májusban elindul a próbagyártás. Közölték továbbá, hogy szabadkai képviseletüket tovább fejlesztve raktárbázist is nyitnak ott, valamint külföldi üzemeikben technológiai és műszaki fejlesztéseket végeznek idén.


(privatbankar.hu)

2021.02.05

WIENERBERGER zRt.: A Wienerberger a Publicis Groupe Hungary-t választotta

A Wienerberger Magyarország 2020 végén indított meghívásos tendert a vállalat 2021-es médiaügynökségi feladatainak ellátására. A négy ügynökség részvételével zajló, többfordulós pályázatot végül a Publicis Groupe Hungary nyerte, így 2021. január 1-től ők felelnek a vállalat médiatervezési és -vásárlási feladataiért. "A Wienerberger 200 éves története során hatalmas tudásra és gyártói tapasztalatra tett szert, amely hozzásegítette ahhoz, hogy mára a világ megkerülhetetlen és vezető építőanyaggyártói között tartsák számon. A felhalmozott ismereteinket a tudomány legújabb eredményeivel kiegészítve folyamatosan termékeink fejlesztésére törekszünk és keressük a választ a kor kihívásaira. Ez az a motiváció, amely hozzásegít minket ahhoz, hogy állandóan korszerű megoldást tudunk kínálni vevőink számára" – mondta Nagy Zsolt István, a Wienerberger marketing vezetője. Hozzátette: "olyan partnert kerestünk, aki összhangban piaci törekvéseinkkel sikeresen és eredményesen tudja televíziós reklámkampányainkat tervezni és megvalósítani".


(mmonline.hu)

2021.01.13

HIRSCHLER-GLAS Kft.: Magyarország a harmadik helyen áll a visszapillantó tükrök exportjában

Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter január 12-én Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor. A soproni székhelyű cég 185 millió forintos fejlesztéssel növeli kapacitását és a termékek minőségét. A beruházást a kormány 92,5 millió forinttal támogatja; így a cég 67 munkavállalóját tudja megtartani – tette hozzá. Kiemelte, hogy a cég a síküveggyártás mellett kompletten gyárt visszapillantó tükröket, egyebek mellett az Volkswagennek, az Iveconak és a Volvonak is. Hirschler Richárd, a cég fejlesztési és beruházási vezetője elmondta, hogy a 1899 óta foglalkoznak üveg és tükörmegmunkálással, az 1970-es évektől pedig járműipari üvegeket gyártanak, elsősorban haszongépjárművekre, munkagépekre, motorkerékpárokra, illetve kisebb arányban személygépkocsikra, több mint kilencven százalékban exportra. Az elmúlt két évben több kutatás-fejlesztési projektet valósítottak meg a kormány támogatásával – tette hozzá. A nyilvános céginformációs adatok szerint a Hirschler Glas Kft. árbevétele 2019-ben 846 millió forint volt, 5,2 millió forinttal kevesebb, mint 2018-ban. Adózott eredménye 391 millió forint volt, 264,3 millió forinttal több, mint az előző évben. A vállalkozásnál 2019-ben fejeződött be egy fejlesztési program, amelynek eredményeként több mint harminc százalékkal nőtt a termelékenysége.


(feol.hu)

2020.12.07

SCHOTT Hungary Kft.: Magyarországon gyártott ampullákba kerül a Pfizer vakcina nagy része

Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer oltóanyag - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter december 4-én a Vas megyei Lukácsházán. A kormány kétmilliárd forinttal támogatja a vállalat 13,5 milliárd forintos beruházását, amelynek eredményeként 16 gépsoron gyártanak a vakcinához ampullákat. A 16 gépsor egy része már megérkezett. A több mint 130 éves Schott cégcsoport legnagyobb gyógyszeripari gyártóüzeme Lukácsházán van, ez Magyarország legnagyobb ampulla és injekciós üvegeket előállító gyára, amely hightech technológiát képvisel. A Schott Hungary Kft. 97 százalékban a külpiacra értékesít, így a fejlesztés az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti. A beruházással a cég megvédi több mint 550 munkavállalóját - mondta Szijjártó az MTI tudósítása szerint. Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházás a következő 25 évre határozza meg a Schott magyarországi működését. A fejlesztés részeként 16 automatizált, újgenerációs gépsort üzemelnek be és a hozzá tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente több száz millió darab ampullát tudnak gyártani. A nyilvános céginformációs adatok szerint a német Schott AG leányvállalata a 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. közötti üzleti évben 20 milliárd 504 millió forint nettó árbevételt ért el, ami 2 milliárd forinttal több az előző üzleti évhez képest. Az exportból származó bevétele 19 milliárd 975 millió forint volt, 2 milliárd forinttal több az előző év azonos időszakánál. Adózott eredménye 3,3 milliárd forint volt, amely 1,02 milliárd forinttal haladta meg az előző üzleti évi adatot. Üzemi tevékenységének eredménye 3,7 milliárd forint volt, 1 milliárd forinttal több, mint az előző üzleti évben.


(napi.hu)

Cookies Settings