ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2024.01.11

MÁV Zrt.: Fontos bejelentést tett a MÁV

Újra óránkénti 140 kilométeres sebességgel közlekednek a vonatok Biatorbágy és Szárliget között, a győri fővonal ősszel felújított pályaszakaszának jobb vágányán is - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. Mint írták, az elmúlt napokban elvégezték az előírt méréseket, amelynek kiértékelése után a harmadik, december 9-ig tartó fázisban FELÚJÍTOTT JOBB VÁGÁNYON IS VISSZA LEHETETT ÁLLÍTANI A PÁLYASEBESSÉGET. A rekonstrukció során korábban, novemberben befejezett bal vágányon már december közepén megszüntették a sebességkorlátozást. A pályarekonstrukciót követően a vágányokon először óránkénti 80 kilométeres sebességkorlátozás mellett járhattak a vonatok, ugyanis a maximálisan engedélyezhető sebesség csak az új zúzottkő ágyazat forgalom alatti tömörödését követően, az ilyenkor szükséges mérések, ellenőrzések elvégzése után fokozatosan, néhány hét után érhető el.


(origo.hu)

2024.01.11

BKK Zrt.; BKV Zrt.: Elismerte a BKK, nem volt alapos a BKV vizsgálata az agresszív sofőr ügyében

A Budapesti Közlekedési Központ reagált a még tavaly novemberi kispesti esetre, amikor az agresszív buszsofőr emelt hangon beszélt egy kerekes székben ülő egyetemista nővel, és nekitámadt az őt kísérő férfira. Sajnálják a történteket, és az érintett utastól, valamint kísérőjétől a sajtón és közvetlenül levélben is elnézést kértek. Megállapították, hogy a járművezető nem a BKK, hanem a BKV Zrt. munkavállalója, ezért az ügyben elsősorban a BKV az illetékes. Az ügyfél által megosztott felvétel korábban nem állt sem a BKV, sem a BKK rendelkezésére, megtekintése után nyilvánvaló, hogy a járatot üzemeltető és a járművezetőt foglalkoztató BKV Zrt. vizsgálata nem volt kellően körültekintő, ezért a BKK kezdeményezte az eset újbóli kivizsgálását, hogy helyesen járhassunk el az ügyben. A járművezetővel szembeni lépéseket kizárólag munkáltatója, a BKV Zrt. tehet. Az eddigi vizsgálatok kiderítették, hogy rossz volt az autóbuszon a leszállásjelző gomb, ami ugyancsak félreértést okozhatott az utas és a járművezető között. Nyomatékosították, hogy a BKK-nak kiemelten fontos, hogy a közösségi közlekedés lehetősége mindenki számára könnyen elérhető legyen. Elképzelhetőnek tartják, hogy a „járművezető összekeverte a kerekes székes modellt az e-mopeddel, amelynek szállításával kapcsolatban felmerülhetett kétely a sofőrben.” Emellett a BKK felülvizsgálja a sofőrök érzékenyítésének, az ilyen esetekre való felkészítés hatékonyságát.


(telex.hu)

2024.01.10

Bolt HTX Kft.: Látványosan előretört a Bolt Taxi Budapesten

Átfogó cikket közölt a G7 a hazai taxihelyzetről. Budapesten 6478 taxit regisztráltak 2019 decemberben, vagyis a koronavírus-járvány előtti utolsó hónapban. 2023-ban 5468 taxi volt az utakon, vagyis ezerrel kevesebb. Az árbevétel már nagyjából elérte a Covid előtti szintet. Mára a fővárosban Bolt és a Főtaxi lépett elő az első két helyre, a két cég elviszi az összes bevétel felét. A kisebb fővárosi szereplők veszteségbe fordultak át. A Bolt előretörését ennél is jobban érzékeltette a lap egy adattal. A cég 637 millió forint nyereséget produkált 2022-ben, a piac többi szereplője 107 millió forintos veszteséget ért el.


(telex.hu)

2024.01.10

BOXY Zrt.; Clue PR Kft.: A Clue PR-ügynökséget választotta kommunikációs partnerének a Boxy

A Boxy Logisztikai Zrt. teljes körű kiszervezett logisztikai megoldásokat kínál a hazai e-kereskedelem szereplői számára. A Clue feladata a Boxy 2024-es PR aktivitásainak tervezése és megvalósítása lesz: a vállalat „a márkanév ismertségének növelésére és az e-kereskedelem szereplőinek a modern kiszervezett raktárlogisztikával kapcsolatos ismereteinek bővítésére” kérte fel a PR-ügynökséget.


(kreativ.hu)

2024.01.10

WIZZ Air Hungary Zrt.: Se a WizzAir, se a Ryanair nem használja a problémás Boeing repülőket

Napok óta lázban tartja a repülőközönséget a Boieng 737 Max 9-es repülők sorsa, miután az Alaska Airlines Boeing 737 Max 9 típusú repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre 35 perccel a felszállást követően. Az ok: a levegőben leszakadt a gép törzsének egy része. Azóta az is kiderült, hogy laza rögzítéseket találtak a Boeing 737 Max 9-esek vizsgálata során. Ilyen előzmények után joggal merülhet fel a kedves olvasóban, hogy ha ő utazni akarna a ferihegyi reptérről, akkor találkozhat-e ilyen géppel. Nos, a két legnépszerűbb légitársaság, a WizzAir és a RyanAir sem használ ilyet típust. A Wizz alapból Airbuszokat használ, a RyanAir ugyan Boeingeket, de nem ezt a típust, a planespotters.net adatai szerint 215 Boeing 737-800-asat és 84 Boeing 737 MAX 8-at. A Max 9-et amúgy az United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság, pl. Air Tanzania, Corendon Dutch Airlines, Icelandair tart forgalomban.


(hvg.hu)

2024.01.09

MÁV-HÉV Zrt.: Hétfőtől kevesebbet jár a szentendrei és a ráckevei HÉV

Január 8-ától, hétfőtől ritkított menetrenddel jár a szentendrei és a ráckevei HÉV, mert több szerelvény is felújításra, javításra vár. Decemberben közölte a MÁV-HÉV, hogy január 8-tól a „forgalomba adható járművek darabszámának változására tekintettel, a rendelkezésre álló kapacitások pontosabb és hatékonyabb elosztása érdekében változik a H5-ös és a H6-os HÉV munkanapokon érvényes menetrendje”. A hvg.hu is beszámolt a döntésről, az akkori állás szerint a reggeli csúcsidőben a szentendrei HÉV esetében több járat, egyébként pedig kevesebb fog közlekedni, a mostani közlés alapján azonban a reggel 8 és 9 közötti időszakban is kevesebb induló vonatra számíthatnak az utasok, írja a VG. A ráckevei HÉV-nél pedig minden időszakban ritkítottak a járatok számán. A MÁV-HÉV Zrt. közlése szerint 2024 januárjától a napi 78 jármű helyett 74 jármű áll forgalomba. A vasúttársaság elismerte, hogy érdemi javításra és felújításra van szükség, főleg, hogy a szentendrei HÉV a legforgalmasabb elővárosi kötöttpályás vonal, naponta 116 ezren utaznak rajta. Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn reagált közösségi oldalán a történtekre. Posztja szerint Budapest komoly összegeket fizetett a kormánynak a HÉV-ek városon belüli üzemeltetéséért, de a kormány most még több pénzt követel. A sajtó által sokszor megírt és vitatott megállapodás értelmében pedig a főváros jelenleg nem bír beleszólni a járatok számának csökkentésével kapcsolatos döntésbe.


(hvg.hu)

2024.01.08

BKK Zrt.; Budapesti Rendőr-Főkapitányság: A BKK-hoz került a taxikkal kapcsolatos feladatellátás

Még ősszel adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy egyszerűbb, átláthatóbb lesz a taxiszolgáltatással kapcsolatos ügyintézés és szabályozás. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében módosult a taxirendelet: ismét egy kézbe kerül a taxikkal kapcsolatos feladatellátás. Ez azt jelenti, hogy egy helyre kerültek a hozzájárulásokkal és az előzetes igazolásokkal kapcsolatos, valamint a taxiállomás-létesítést és -üzemeltetést érintő feladatok, emellett egyértelműbbé vált a szabályozás, és egyszerűbbé az ügyintézés. A taxiszolgáltatással kapcsolatos tennivalók korábban két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg. Január 1-jétől zavartalanul, de már a BKK részeként működik tovább az Asztalos Sándor úti ügyfélszolgálati iroda és gépjárművizsgáló állomás. A Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxikat, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsikat a BKK – önállóan és a hatóságokkal közösen – ezután is folyamatosan ellenőrzi. A feladatra kiterjed a közlekedésszervező Budapesti Rendőr-főkapitánysággal kötött stratégiai együttműködése is: a közös akciók keretében tavaly 25-ször szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt csaknem 2500 járművet, illetve 2600 személyt ellenőriztek. Idén is folytatódnak a BRFK-val és az ellenőrzésre jogosult más hatóságokkal közösen végrehajtott, valamint az önálló taxiellenőrzések is – áll a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.


(index.hu)

2024.01.05

MÁV-START Zrt.: Beérte az online jegyváltás aránya a pénztári értékesítést tavaly

Vízválasztó volt 2023 a MÁV-Start jegyértékesítési területén, beérte az online jegyvásárlások aránya a pénztári eladásokat; idén várhatóan már az internetes, illetve a mobilalkalmazással történő jegy- és bérletvásárlást fogja választani az utasok többsége – közölte a vasúttársaság az MTI-vel. Tavaly a belföldi forgalomban csaknem 5 millió bérletet, 47 millió menetjegyet és 17 millió pót-, illetve helyjegyet váltottak az utasok. A bérletek és a jegyek 37,7 százalékát már online, az Elvira (jegy.mav.hu) vagy a MÁV app felületén vették, 2023-ban megközelítette a 26 milliót az így eladott jegyek, bérletek száma. Évente 4-6 százalékponttal emelkedik az online értékesítés aránya, míg 2019-ben 18 százalék volt, addig mostanra már a jegyeladások nettó bevételének 38 százaléka is ebből származik – ismertette a MÁV-Start. A MÁV app szerepe 2020 végén értékelődött fel, akkortól váltak elérhetővé a bérletek ezen a csatornán is. Egyre többen a mobilalkalmazás segítségével veszik meg a bérletüket, így az okostelefonjukon mindig kéznél van – tették hozzá. Szintén jelentősen emelkedett az automatás értékesítés aránya, míg 2019-ben 12 százalék, addig 2023-ban már 22,7 százalék volt. A közlekedési vállalat kiemelte: 2022 óta már több mint félezer automata üzemel, főként Budapest elővárosi hálózatán és a jelentősebb forgalmú vidéki, illetve balatoni állomásokon, megállóhelyeken. Tavaly csaknem 15,6 millió jegyet vásároltak az automatákból. Az önkiszolgáló csatornák arányának emelkedésével párhuzamosan csökkent a pénztári és a fedélzeti értékesítés aránya. Ez főleg a pénztáraknál szembetűnő, öt év alatt 65-ről 39 százalékra csökkent a pénztári jegyváltás – jelezte a MÁV-Start.


(hirado.hu)

2024.01.05

DEBRECEN INTERNATIONAL AIRPORT Kft.: A kényelem terén is sokat fejlődött 2023-ban a debreceni repülőtér

Több mint 300 ezren vették igénybe 2023-ban a Debreceni Nemzetközi Repülőteret. Ez 23 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez viszonyítva. A repülőtér vezetése szerint a dinamikus növekedés az új járatok bevezetésének és az utazási kedv visszatérésének köszönhető. Emellett több fejlesztését is végrehajtottak, aminek köszönhetően nőtt az utazási komfort. 2023-ban az azt megelőző évnél is népszerűbbek voltak a nyaraló járatok. Több mint tíz százalékkal többen utaztak charterekkel, és átlagosan öt százalékkal több utas volt egy-egy gépen. Június közepén indult el az első nyári szezonális járat Debrecenből a görögországi Kréta szigetére. Sokak számára jelentett kényelmes megoldást a hetente közlekedő charter. - Alapvetően ez a növekedés természetesen az új járatok megjelenésének köszönhető, de annak is, hogy visszatért az utazási kedv - mondta el Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője. A fejlesztések is folyamatosak voltak a repülőtéren. A nagyobb beruházások előkészítéséhez elkezdték a leromlott állapotú betonburkolat bontását. Közben egy új, gyorsabb utasbiztonsági rendszert is üzembe helyzetek a reptéren. Az úgynevezett kétnézetes röntgenberendezéseknek köszönhetően a beléptetés sokkal komfortosabb lett. - Ez több, mint harminc százalékos kapacitásnövekedést eredményezett. Nagyon pozitívan fogadták az utasok, mert kényelmesebben, gyorsabban tudják le az utasbiztonsági ellenőrzéseket - hangsúlyozta az ügyvezető. Új járatok indítását is tervezi a debreceni repülőtér és a forgalom növelésében erősen számítanak a nyári charter szezonra. Ezen kívül 2024-ben energetikai korszerűsítéseket terveznek és várhatóan bővítik a földi kiszolgáló flottát.


(dehir.hu)

2024.01.05

MÁV-START Zrt.; GYSEV Zrt.; MÁV-HÉV Zrt.; VOLÁNBUSZ Zrt.: Fejérben is népszerűek az ország- és vármegyebérletek

Az újonnan bevezetett vármegye- és országbérletek alig egy év alatt teljesen átvették a korábbi bérletkonstrukciók helyét, felülmúlva ezzel az előzetes várakozásokat. A MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók nyolc hónap alatt több mint négymilliót vásároltak az új bérletfajtából. Az eladott bérletek csaknem hatvanöt százaléka vármegyebérlet. – Az újfajta díjtermék mára már Dunaújvárosban és térségében is teljesen átvette a korábban megszokott bérletek helyét, ez utóbbiak a teljes bérletvásárlásnak mindössze tíz százalékát teszik ki, tíz bérletből kilenc már ország- vagy vármegyebérlet – tette közzé az eddigi tapasztalatok megyei vonatkozását Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. A tanítási időszakban, a legforgalmasabb hónapokban – szeptember, október, november – félmilliónál is több bérlet talált gazdára. A Volánbusz Zrt. tapasztalatai szerint az új, kedvező konstrukciók hatására jelentősen nőtt a tömegközlekedési eszközökön utazók száma.


(feol.hu)

Cookies Settings