ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2022.08.30

NAGISZ Zrt.; OTP Bank Nyrt.:Újabb pulykatelepet adott át a nádudvari OTP-Nagisz Zrt.

Az idén tavasszal Tarnaleleszen átadott 3600 négyzetméteres pulykatelep után augusztus 30-án átadott második ütemben a nádudvari sőreháti telepen 6200 négyzetméteres nevelőt állítanak termelésbe. A beruházások összértéke mintegy 3 milliárd forint, a hozzá igénybe vett támogatás összege 1,3 milliárd forint. Történelmi lehetőség, történelmi felelősség és történelmi nehézség – ez a három fogalom jellemzi ma a magyar agráriumot, ezek mentén kell meghatároznunk, merre tart a világ mezőgazdasága, és ezen belül hol helyezkedik el a hazánk – jelentette ki az agrárminiszter Nádudvaron, az OTP-Nagisz Zrt. sőreháti pulykatelepének átadásán. A koronavírus járvány felhívta a figyelmünket arra, mennyire fontos az élelmiszerbiztonság, az élelmiszer önellátottság, amit a szomszédunkban dúló háború megerősített. Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogyan tudja a legkisebbeknek is biztosítani a megfelelő védőhálót, és ezzel összhangban hogyan tud a legnagyobbaknak olyan támogatást nyújtani, amivel húzzák előre a magyar mezőgazdaságot. Hiszen ha a kistermelőknek biztosítják az olyan integrációkat, melyekben védve vannak, akkor a feldolgozóipar számára is adott az az alapanyag-mennyiség, amellyel képesek teljesíteni a szállítási kötelezettségeiket, és akkor Magyarországon az élelmiszer önellátással nem lehet probléma. Azt kell összehangolni, hogyan találhatja meg mindenki a helyét és a szerepét a mezőgazdaságban. Nagy István agrárminiszter elmondta, a baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat hazánkban, amely a külkereskedelmi mérleget is javítja, a hazai fogyasztáson túl jelentős export árualap is képződik. A Nagisz Zrt. egy 70 éves múltra visszatekintő, működése során rengeteg tudást és tapasztalatot felhalmozó mezőgazdasági vállalkozás.Az OTP-NAGISZ sőreháti pulykatelepének beruházása a magyar mezőgazdaság megújulását is jelképezi. Az új pulykatelepen a legmodernebb technológiát használhatják és a legjobb minőséget állíthatják elő – mutatott rá Nagy István. Az OTP Csoport részeként működő NAGISZ Csoport az állattenyésztés területén a magyar mezőgazdaság meghatározó szereplője. A cég az élelmiszerláncok fontos beszállítójaként is ismert. Profiljába elsősorban vágósertés, húshibrid naposcsibe, pulyka, tenyésztojás és napos pipe (növendék pulyka) tartozik. A cég jelentős tényező a térség takarmányellátásában is, emellett jelen van az élelmiszerláncok beszállítójaként mind a tej-, hús-, és mirelittermékek piacán is. A cégcsoport jogelődje a Nádudvari Vörös Csillag Tsz 1970-ben kezdett el foglalkozni a pulyka szülőpár tartással. Napjainkra a Nagisz évi tenyésztojás előállítása meghaladja a 12 millió darabot, amelyből több mint 1,5 milliót tenyészpipeként értékesítenek - elsősorban exportpiacokon. Ezzel a mennyiséggel a cégcsoport pulykatenyésztői a világ hetedik tojástermelői.


(dehir.hu)

2022.08.25

I.S.M. TECHNOLOGY Kft.: A cég, amelyik drónnal és csirketollal újítja meg a növénytermesztést

Az idei aszályos év is megmutatta, hogy mennyire fontos a talaj tápanyag-utánpótlásának biztosítása. A mezőgazdaság megújításának egyik kulcsa pedig a drónos technológia, amelyet Magyarországon az I.S.M. Technology Kft. egy meglepő alapanyag felhasználásával alkalmaz. Ne a növényt, hanem a talajt etesd – a holland mondást vallja Kovács László, az I.S.M. Technology stratégiai és fejlesztési igazgatója is. A cég drónos permetezéssel igyekszik megújítani a tápanyagpótlást, a technológia alapját pedig egy szokatlan összetevő adta: a csirketoll. A veszélyes hulladéknak számító termékből, aminosav-technológiával előállított anyag permetezése már a drónok használata miatt is hozzájárul a nagyobb termésmennyiséghez, hiszen megszűnik a termények egy részét érő taposási kár. A drón azonban önmagában csak egy eszköz – mondja Kovács László – az igazi értéket a talaj „etetésére” alkalmatlan műtrágyával szemben az I.S.M. Tech által alkalmazott, szerves alapú táplálás adja, amelynek hasznát százmilliárdokban lehet mérni a szakember szerint. A cég előtt álló nagy feladat az, hogy a gazdákat is meggyőzze az innovációról. Az uniós elvárások is a műtrágya-felhasználás csökkentését szorgalmazzák, de az idei aszályos év is megmutatta, mennyire fontos új módon gondolkozni a növények és az egyre rosszabb állapotban levő talaj táplálásáról – vallja Kovács László.


(hvg.hu)

2022.08.24

SEBO FISH Kft.; AGRO-AQUA Kft.: Több mint ezer kiló halat telepítettek az orosházi tavakba

Újabb, a horgászok számára remek híreket kaptunk a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségétől (KHESZ). Rövid kihagyás után ismét nagymértékű haltelepítést kezdtek meg. Bár a haltelepítéseket számos jól ismert tényező nehezítette a mögöttünk álló közelmúlti időszakban, augusztus első felében jelentős mennyiségű háromnyaras ponttyal tudták frissíteni horgászvizeink halállományát, amelyet az ilyenkor erőteljesebben megélénkülő horgászturizmus is indokolt. Nemes Attila ügyvezető igazgatótól megtudhattuk az augusztus eleji telepítésben a pontyok kapták a vezető szerepet. – Két haltermelő partnerünktől az SE-BO Fish Kft.-től és az AGRO-AQUA Kft.-től összesen 27.808 kg háromnyaras, zömében pikkelyes pontyot szerezünk be és helyeztünk ki Szarvas, Orosháza, Gyula, Békéscsaba környékén, a frekventáltabb folyóvízi, holtági, tavi, illetve csatornai vízterületeinkre. Az átlagosan 1,6-2 kilogramm átlagsúlyú halak a körültekintő lehalászás és szállítás következtében a nyári meleg ellenére jó egészségi állapotban kerültek a vizeinkbe – mondta el az ügyvezető. Az augusztusi, szövetségi telepítéssel a Gyopárosi tavak 544 kiló, a Béke Homokbánya tó 606 kiló háromnyaras ponttyal lettek gazdagabbak.


(oroscafe.hu)

2022.08.24

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.: Odaveszett ezer kilónyi süllő a Balatonnál

Olyan durva volt az aszály, hogy egy tonna egynyaras süllő pusztult el a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egyik zalai nevelőtavában. A halakat balatoni haltelepítésre szánták volna az őszi lehalászások alkalmával, ehelyett két napon át szedték a tetemeket a társaság munkatársai a nevelőtóból. Azt közölték, hogy az elmúlt napok időjárása okozta a tömeges halpusztulást. Augusztus derekára a tavak vízállása az aszályos időjárás miatt kritikus szintre apadt. A felhős időjárás sem tett jót a kopoltyúsoknak, hiszen az augusztus 19-i időjárás következtében a vízben élő növényi plankton szervezetek nem jutottak a fotoszintézishez elegendő fényhez, így oxigén termelés helyett oxigén fogyasztásra tértek át. S mivel éjszaka nem süt a nap, a halak csak a hajnali kelő nap első sugaraiban bízhattak, de másnap is zárt felhőzet volt jellemző. S dacára a beüzemelt vízforgató berendezéseknek, az oxigénhiányra leginkább érzékeny süllő pusztulásnak indult. A csapadék már későn érkezett, a társaság munkatársai két napon át gyűjtötték a haltetemeket, közel ötmillió forint kár keletkezett.


(sonline.hu)

2022.08.24

ÉSZAKERDŐ Zrt.; Magyar Természetjáró Szövetség: Látogatható a „kilátók királynője”

Ünnepélyesen átadták Lillafüreden a 122 évvel ezelőtti Zsófia-kilátó újjáépített változatát. A tiltás ellenére már a hivatalos átadás előtt sok százan felmentek -a Lillafüred feletti Dolka-tetőn megépült - Zsófia-kilátóra. Augusztus 23-tól azonban mindezt már legálisan is bárki megteheti, hiszen hivatalosan is átadták a 122 esztendeje épült, jó hetven éve lebontott eredeti kilátó helyén épült újat, amelyet a „kilátók királynője” neveznek.


(boon.hu)

2022.08.22

NEFAG Zrt.: A társaság erdőtelepítéseket és nem tarvágásokat tervez

Az energiaválság miatt hozott, a fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – szögezte le elöljáróban Fehér Sándor, a Nefag Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az állami erdőgazdaságokban az erdőfelújítás és a fakitermelés több száz éve szabályozott keretek között zajlik. – A fenntarthatóság szellemében gazdálkodva a társaságok évről évre kevesebb fát termelnek ki, mint amennyi megterem, így tartalékok képződnek. A törvény kimondja, hogy az erdősültség nem csökkenhet. A Nefag Zrt. azonban nem elégszik meg ennyivel. A társaság évek óta részt vesz az Országfásítási Programban, amely által a folyamatos telepítéssel nemhogy szinten tartja az állományát, hanem évente 40–50 hektárral még növeli is az erdőterületét – emelte ki Fehér Sándor. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta: a Nefag Zrt. a korábbi esztendőkhöz hasonlóan hajtja végre kijelölt feladatait. Ez esetben a 2021. novemberében elfogadott szakmai tervek mentén végzi munkáját, köztük a tűzifaigények kielégítését. A kormányrendelet ugyan könnyített a szabályozáson, de a Nefag Zrt. nem tervez többletkitermelést, ugyanis a tartalékterületeket bevonva biztosítani tudja az összkereslet kiszolgálását az ország zöld vagyonának csökkenése nélkül. A szomszédunkban zajló konfliktus miatt kialakult lakossági riadalom okán szűk időintervallumban érkeztek a tűzifaigények. A tűzifa drágulása szintén a veszélyhelyzetre és a szankciókra adott piaci válasz. A fakitermelés költsége is emelkedett, illetve a szállítás tarifája is az említett okok miatt növekedett. A térségre vonatkozó javaslata szerint a lakosságnak és a gazdasági társaságoknak fontolóra kellene venniük, hogy érdemes-e a messziről utaztatott, drágábban kitermelt, ugyanakkor fűtőértékekben valóban hasznosabb kemény fafajtákat – mint például a bükk és a tölgy – keresni, avagy a környezetükben jelentős mennyiségben lévő nyárfajtákra átállni, amelyből nagyobb mennyiséget szükségszerű beszerezni, viszont ár/érték arányban érezhetően kiadáscsökkentő tényezőkkel rendelkeznek.


(szoljon.hu)

2022.08.18

Mecsekerdő Zrt.: A baranyai erdőket semmi sem fenyegeti, nem sérül a természeti értékük

A kormány a közelmúltban kiadott rendeletében, az energiakrízis kapcsán átmenetileg módosította a fakitermelés szabályait. Ezzel összefüggésben a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt-hez is sok megkeresés érkezett. A Mecsekerdő Zrt. leszögezi, hogy fenntartható módon gazdálkodik a rábízott erdőkben - így erdőink természeti állapota sem sérül, és a lakosság is hozzájuthat a tűzifához. A fenntartható erdőgazdálkodás lényege pontosan az, hogy kevesebb fát termelünk ki az erdőből, mint amennyit az megterem, így az élőfakészletünk folyamatosan gyarapodik. A kormányrendelet arra vonatkozó lehetőségeket tartalmaz, hogy a tartalékokhoz adott esetben hatékonyabban tudjunk hozzájutni, de a Mecsekerdő fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatán nem módosít, így az erdőket sem fenyeget."- mutatott rá Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. A Mecsekerdő Zrt. 55 ezer hektárnyi erdőterületet kezel, változatos erdőtársulásainak 89%-át őshonos fafajokból álló, elegyes lomberdők alkotják. A Dráva-síkon magas értéket képviselő tölgyerdőket, a Mecsek mély termőrétegű talajain tölgyes-bükkös, a Zselic termőhelyein ezüsthársas bükk állományokat és tölgyeseket kezel. Az általa kezelt terület természeti értékekben rendkívül gazdag, erdeinknek 75%-a áll különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt, területén két erdőrezervátum is található. A Mecsekerdő szakmai tevékenységének egyik legfontosabb küldetése a fenntartható erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásával gyakorolt aktív természetvédelem. A Mecsekerdő fontosnak tartja leszögezni, hogy ősszel a 2022-es tervek szerint folytatja tevékenységét. Ahogy a terveknek megfelelő gazdálkodást, úgy a rendeletben megfogalmazott lehetőségek alkalmazását továbbra is független hatóság ellenőrzi, védett területeken a természetvédelmi hatóság is. Így az erdők természeti értékei nem sérülhetnek.


(pecsiujsag.hu)

2022.08.17

Állampusztai Kft.: Sajátmárkás tésztát dob piacra az állampusztai börtön cége

A speciális piaci igények kielégítését tűzte ki célul a magyar büntetés-végrehajtás legnagyobb termelő vállalkozása. Az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. tésztaüzeme gluténmentes üzemegységet indított, sőt Pasta Schönfeld márkanév alatt sajátmárkás termékekkel lép a hazai tésztapiacra. A BVOP közleménye szerint a fogvatartottak egy új, 78 négyzetméteres üzemegységben készítik a tésztatermékeket (cső, orsó, szarvacska, szélesmetélt, cérnametélt és fodros nagykocka), és 250 grammos kiszerelésű gluténmentes tésztát is előállítanak. A fogvatartottak az alapanyagok előkészítésétől a késztermékek csomagolásáig, valamennyi munkafázisban részt vesznek. Végigkísérik a teljes gyártási folyamatot, részt vesznek a lisztkeverék összeállításában, a gépek és szárítókamrák feltöltésében, a csomagolóanyag hegesztésében és a címkék szegecselésében is. Az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. több száz elítéltet foglalkoztat és közel tízezer hektárnyi földön gazdálkodik. A cég gabonát termeszt, és több száz mangalicát, valamint több ezer baromfit és juhot is gondoz. Az állatokat a gazdaság saját termelésű takarmánnyal látja el. Az elítéltek végzik az állatok teljes körű gondozását, takarítását, takarmányozását, valamint a lovak tenyésztésével kapcsolatos teendőket. Az itt termelt 1100 tonna baromfihússal látják el a börtönöket előhűtött és mélyhűtött termékekkel.


(24.hu)

2022.08.16

Pilisi Parkerdő Zrt.: Az erdő mint zöld tőke nincs veszélyben

A kormányrendelet csak lehetőség, nem utasítás, a Pilisi Parkerdő nem fog változtatni a fenntartható erdőgazdálkodáson – közölte a társaság. Szerintük a hazai erdőkben sikerült annyi tartalékot képezni, hogyha több fát kellene is kivágni, az magát az erdőt mint zöld tőkét, nem fogja veszélyeztetni. A Pilisi Parkerdő szerint az általuk folytatott fenntartható erdőgazdálkodás lényege éppen az, hogy az erdő, a természeti értékek megóvása mellett juthassunk hozzá a fához, mint megújuló nyersanyaghoz. Az igazgató szerint a főváros és tágabb térségében 65 000 hektáron gazdálkodó cég területén jelenleg 11 millió köbméterre tehető az erdők élőfakészlete, amely minden évben 267 ezer köbméterrel növekszik. Évente átlagosan 180-190 ezer köbméternyi faanyagot hasznosítunk, melynek több mint 50%-a lakossági tűzifa. A hazai erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte az erdővel borított területek arányát, amely nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül. A Pilisi Parkerdő az elmúlt két évtizedben az arra alkalmas területeken háttérbe szorította a tarvágásos és felújítóvágásos eljárásokat, valamint a Parkerdő 2020 óta dolgozik Városierdő-fejlesztési Programján, amelynek lényege Budapest és környékének klímavédelme és a lakosság rekreációs igényeinek megfelelő kiszolgálása.


(hvg.hu)

2022.08.15

EGERERDŐ Zrt.: Nincs veszélyeztetve az erdőállomány

Az erdészeti feladatokat ellátó Egererdő Zrt. a Mátra-hegység, a Bükk-hegység nyugati része és a Hevesi-dombvidék állami erdőterületeit kezeli. Az MTI hírösszefoglalója szerint Dobre Csaba a társaság vezérigazgatója arról beszélt, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó új kormányrendelet nem is veszélyezteti a magyar erdőállományt. Elmondása szerint az erdőgazdálkodás és a fakitermelés jelenleg is a szigorú erdőtörvény, szigorú természetvédelmi törvény szerint zajlik, mert a rendelet csak vészhelyzet esetén lép életbe. Dobre a műsorban arról is beszélt, hogy az erdőgazdálkodás az idén érvényben lévő erdőtervek szerint folyik, és a kitermelésre tervezett 1,3 millió köbméternyi tűzifa elég lesz a lakossági igények kielégítéséhez. Az sem veszélyezteti a faállományt, hogy meghosszabbították a fakitermelésre rendelkezésre álló időszakot, mert az aszály miatt már őszi körülmények vannak az erdőkben. A rendelet nyomán a szeptember elsejével induló fakitermelési időszakot csupán 1-2 héttel tudják előbbre hozni. Az Egererdő Zrt. hetven százalékban védett, illetve Natura 2000-es területen található magas ökológiai értékű tölgyeseket és bükkösöket kezel, amelyeket még a legszigorúbb vészhelyzetben sem lehetne kivágni. Az erdészeti szakember a szociálpolitikai kérdésekhez is hozzászólva elmondta: hogy a szociális tűzifaprogram is az előzetes tervek szerint zajlik, így az 5 ezres lélekszámot el nem érő települések önkormányzatai 5 milliárd forint értékű tűzifát kapnak, ami 210-230 ezer köbméternyi faanyagot jelent.


(24.hu)

Cookies Settings