Hírek
Acsádimeggyes Kft.: Tizenhét társasházat alaktanának ki sok zöldterülettel
2023.11.27
Lakóparkot építene a debreceni Acsádimeggyes Kft. Debrecen Júliatelep és Meggyes városrésze között, az Acsádi úton - derül ki Gábor István városi főépítész előterjesztéséből, amit a városi közgyűlésnek nyújtott be. Mint ismert, Papp László polgármester többször beszélt már arról, hogy a jövőben a lakóingatlan-fejlesztéseknek elsősorban a város a keleti része adhat majd helyet, a keleti rész lenne a város nagy lakóövezete, ahol nincsenek üzemek. Az Acsádimeggyes Kft. fejlesztési tervei összhangban állnak ezzel, így a városi közgyűlés elé kerül a lakóparkkal kapcsolatos települési tanulmányterv, amiben látványtervek is láthatók. A tanulmánytervből kiderül, hogy a 139 ezer négyzetméteres területen a lakások felépülte után a tetőteraszokkal együtt 74 ezer négyzetméternyi zöldterület maradna. A többszintes (2-3-4 emeletes) társasházakban összesen 81 ezer négyzetméter lakóterület jön létre, és egy ezernél is több autót befogadni képes pinceparkolót alakítanának ki. A lakóparkban 17 társasház épülne meg, melyekbe összesen 1025 lakást terveztek, az egyik épületben a lakások mellett kereskedelmi és szolgáltató egységeknek (bolt, posta, gyógyszergyár) is kialakítanának helyiségeket. A települési tanulmánytervről november 30-i ülésén dönt a közgyűlés.
(dehir.hu)
További információ: