Hírek
ANY Nyrt.: Szintet léphet az ANY Biztonsági Nyomda
2023.06.27
A társaság kedvező kilátásai miatt 1635-ről 2000 forint fölé emelte az ANY Biztonsági Nyomda részvényeire vonatkozó fair értékbecslését a KBC Equitas. A jelenlegi árfolyamszint mellett ez több mint 13 százalékos felértékelődési lehetőség a júliusban fizetendő 156 forintos részvényenkénti osztalék nélkül is. A brókercég elemzése szerint a tavalyi év sem alakult rosszul a nyomdatársaság számára, és bár a bázishatás miatt az idén nehezebb dolga lehet a cégnek, várakozásaik szerint a társaság így is javíthat a főbb sorokon. Miközben itthon stabil piacvezető szerepet tölt be a vállalat, és a választási okmányok, a különböző igazolványok és bankkártyák gyártása változatlanul komoly bevételeket hozhat számára, a következő időszakban leginkább a külföldi terjeszkedés kerülhet a fókuszba, az exportértékesítés repítheti tovább a céget. Ebben jelentős szerepe lehet a június elején bejelentett, 130 millió euró keretösszegű angolai útlevélüzletnek is, amely komoly exportbevételt eredményezhet a cégcsoport számára. A szerződés összegének egy részét már átutalta előleg formájában az angolai kormány, de a projekt az első időszakban így is nagyobb bevételeket hozhat. A KBC a következő néhány évben csak ebből évi 6 milliárd forintos többlet árbevétellel számol, amelynek köszönhetően újabb rekordok felállítására lehet képes a vállalat. Az óriásmegrendelés hatásai már az idei második fél évben éreztethetik a kedvező hatásukat. A bevétel az idén átlépheti a 45 milliárd forintot, de jövőre már 55 milliárdos forgalom várható 2027-re pedig a 80 milliárdot is megközelítheti a befektetési szolgáltató prognózisa alapján.
(vg.hu)
További információ: