Hírek
BONYCOM Nonprofit Kft.: Megépül az új, korszerű piac Bonyhádon
2024.06.14
Megépül az új városi piac Bonyhádon. Június 4-én érkezett meg a döntésről szóló hivatalos támogatási értesítés – tette közzé hivatalos közösségi oldalán az önkormányzat. Mint írták, a piac felújítása 2015-től Bonyhád Város Önkormányzata tervei között szerepelt. 2016-ban a Zöldváros projektből a csökkentett támogatás miatt csak a rendezvénytér valósulhatott meg. A piac felújítását azonban továbbra is elsődleges célnak tekintették, ezért 2021-ben megrendelték a felújítására, korszerűsítésére irányuló engedélyes és kiviteli terveket a 2016-os koncepciótervek alapján. Mi szerepel a tervekben? Térköves parkoló a Dózsa György utca irányába járda, a boltsor előtt a parkolók rendezése. A jelenlegi WC helyére egy fogadó épület kerül, amelyben mosdókat és irodát alakítanak ki. Ezen felül lesz fedett eladótér és kerítés, valamint az egész piac területe új burkolatot kap. A meglévő zöldterületet és a platánfákat megvédik, új növényzetet is telepítenek. Tavaly augusztus 25-én, amikor megnyílt a pályázati felület, országosan elsőként nyújtotta be az önkormányzat a Bonycommal mint üzemeltetővel a támogatási kérelmet, melyre június 4-én érkezett meg a támogatói döntés, 410 millió forint összegben. Azért a városi céggel pályázott az önkormányzat, mert a támogatás nem tartalmazza az ÁFÁ-t, így azt az önkormányzatnak saját forrásból kellene biztosítania, 110 millió forint összegben. De ebben a formában, azaz, hogy a Bonycom Kft., mint üzemeltető lesz az építtető, az ÁFA visszaigényelhető.
(teol.hu)
További információ: