Hírek
BorsodChem Zrt.: Folytatódik a cég zajvédelmi beruházásának harmadik üteme
2025.02.11
A BorsodChem zajvédelmi intézkedési tervének második fázisa sikeresen lezárult, és ezzel egyidőben folytatódik a harmadik, befejező szakasz. A több millió eurós zajvédelmi beruházással a vállalat célja, hogy a telephely környezeti zajkibocsátása csökkenjen, illetve hogy az új üzemek létesítésénél már a tervezési szakaszban meg tudják előzni a zajterhelés növekedését. A BorsodChem Magyarországon az első ipari vállalkozás, ahol ilyen léptékű zajvédelmi programot hajtanak végre. A BorsodChem 2013-ban kezdte meg azt a több millió eurós zajvédelmi beruházást, amelynek célja, hogy a telephelyén lévő összes zajforrást mérhetővé és szabályozhatóvá tegye. A program több szempontból is egyedi a hazai ipari létesítményeket illetően. Egyrészt a BorsodChem esetében akár közel 50 éves vegyipari létesítmények esetében kell megoldani a zajszintre vonatkozó mai normák teljesítését. Másrészt a telephelyhez nagyon közel helyezkednek el lakott területek, néhol a kerítés közvetlen szomszédságában már lakóépületek vannak. Harmadrészt pedig a teljes telephelyen több mint 1.000 zajforrás található. Ilyen terjedelmű és ilyen sokrétű feladat együttes megoldására Magyarországon még nem volt példa, ezért három, zajtervezéssel foglalkozó szakértői csapat együttesen alkotta meg azt a módszert, ami lehetővé tette a zajforrások modellezését. „Az elmúlt tíz évben hatalmas erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy pontosan beazonosíthatóvá és mérhetővé tegyük a zajkibocsátásunkat. Ez egyrészt lehetővé teszi, hogy a szükséges helyeken költséghatékonyan tudjunk beavatkozni. Másrészt az újonnan épülő üzemek esetén már a tervezésnél úgy tudjuk figyelembe venni és kontrollálni a zajkibocsátást, hogy közben az a létesítmény teljesítményét ne korlátozza. Új erőművünk telepítési helyszínét például a zajvédelmi szempontok miatt csak a sokadik újratervezés után fogadtuk el” – mondta Kruppa László, a BorsodChem vezérigazgatója.
(profitline.hu)
További információ: