Hírek
Csaba Ügyeleti KFT.: Átalakult az ügyelet, megszűnik a csabai cég
2023.05.30
Átalakult Békés vármegyében, így Békéscsabán is május 1-jével az orvosi ügyeleti rendszer, a feladatot azóta az Országos Mentőszolgálat végzi – ez is szóba került a minap Békéscsabán, a városi közgyűlés ülésén. Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy eddig a feladatot a város tulajdonában lévő cég, a Csaba Ügyeleti Kft. látta el. A változással azonban megszűnt a feladata, ezért az ülésen úgy határoztak, hogy a céget is megszüntetik jogutód nélkül. Végelszámolónak pedig az eddigi ügyvezetőt, dr. Sonkoly Ivánt jelölték ki. A családügyi és népjóléti bizottság elnöke, dr. Csicsely Ilona elmondta, hogy a kft. eszközei a mentőkhöz, valamint az egészségügyi alapellátási intézményhez kerülnek, a két életmentő defibrillátort Mezőmegyeren és Gerlán helyezik el, ezzel is segítve a helyieket. A kft. ügyvezetője, végelszámolója, dr. Sonkoly Iván elmondta, hogy egy 27 éves cég fejezi be tevékenységét, amely ez idő alatt több százezer beteg ellátását végezte el, a páciensek túlnyomó többségének megelégedésére.
(beol.hu)
További információ: