Hírek
DEBRECEN INTERNATIONAL AIRPORT Kft.; WIZZ Air Hungary Zrt.: A charterszezon lezárult a debreceni reptéren, a Wizz Air nyaralójáratai októberben még közlekednek
2021.10.13
Csütörtökön felszállt az idei utolsó charter gép a debreceni repülőtérről. A charter járatok elsősorban utazási irodákban foglalt utakra viszik a nyaralókat, s legtöbbször heti turnusban közlekednek. A járványhelyzet miatt idén egy klasszikus és egy beutazó charterjárat működött. Előbbivel a törökországi Antalyába vitték a nyaralókat, utóbbival Németországból érkeztek pihenni vágyók, akik nem is Debrecenben, hanem inkább Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőben töltötték az idejüket. A repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. a Dehir.hu érdeklődésére közölte, hogy a járvány előtti évekhez képest lényegesen csökkent a charter utasforgalom, köszönhetően annak, hogy míg régebben négy-öt charterjárat is működött, most a szolgáltatók óvatosak voltak, s több utazási iroda nem mert kockáztatni. Mindemellett a törökországi charter is később indult a szokásosnál. Összességében idén valamivel több mint ötezer charter utas fordult meg a repülőtéren. A chartereknek pár éve már vetélytársa is van a debreceni reptéren, hiszen a Wizz Air is üzemeltet olyan járatokat, melyekkel klasszikus nyaralóhelyekre lehet eljutni. A Wizz Air menetrendje szerint októberben még közlekedik városunkból a légitársaság három szigetre, Mallorcára, Ciprusra és Szantorinire. Emellett újra elérhető egy tengerparti város, Tel-Aviv is. A következő újrainduló járat a moszkvai lesz, Oroszország fővárosa a Wizz Air menetrendje szerint november 1-től lesz ismét elérhető Debrecenből, az évekkel ezelőtt leállított brüsszeli járat pedig december 14-én indul újra. Lesz egy új desztináció is, Ukrajna fővárosába , Kijevbe december 15-től repülhetünk újra. Debrecenből ezeken túl még Londonba, Eindhovenbe és Párizsba lehet repülni a Wizz Airrel.
(dehir.hu)
További információ: