ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

DENSO Gyártó Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság: Átlag 23 százalékos béremelés lesz a Denso-nál

2023.03.17
Átlagosan 23 százalékkal emelkednek a bérek a Denso Magyarország Kft-nél április 1-től, ami azt jelenti, hogy lesznek alkalmazottak, akiknek ettől nagyobb, míg másoknak ettől kisebb mértékben emelkedik a bérük április 1-vel. A dolgozókat képviselő szakszervezet elnöke, Bognár Ferenc szerint méltányos, fenntartható és versenyképes bérfejlesztést értek el. Az elnök azt is hozzátette, kéréseiket és elvárásaikat szakmai érvekre alapozva fogalmazták meg. – Hosszú, nehéz folyamaton vagyunk túl, ötfordulós tárgyalássorozat végén született meg végül a megállapodás. A mostani béremelésnek köszönhetően a Denso itthon továbbra is ott van a három legjobban fizető autóipari vállalat között – mondta Bognár Ferenc. A megállapodás aláírását követően Szincsák Attila, a Denso Magyarország Kft. alelnöke úgy nyilatkozott, a bérfejlesztés nem csak az alapbért érinti. Hozzátette ugyanakkor, a jelenlegi gazdasági helyzetben egy ekkora bérfejlesztés komoly feladat elé állítja a vállalatot. – Nehéz gazdasági év előtt állunk. Az energia-, az alapanyag-, és az egyéb költségek emelkedése mellet egy ilyen szintű bérfejlesztés sok feladatot ró az egész gyárra. A bérköltségeket elő is kell tudni állítani! – fogalmazott.
(feol.hu)
További információ:
Cookies Settings