Hírek
Garantiqa Hitelgarancia Zrt.: Átalakul a cég vezetése, az MNB-től érkezik az új vezérhelyettes
2025.08.27
Új vezérigazgató-helyettesként csatlakozik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-hez Pulai György, aki az elmúlt 12 évben a Magyar Nemzeti Bank hitelösztönzési tevékenységét irányította - közölte a Garantiqa. Pulai György 2004-ben kezdte pályafutását a jegybankban, ahol 2013-tól a Hitelösztönzési terület vezetőjeként dolgozott, 2020-tól pedig már igazgatósági szinten irányította a szakterületet. Munkájához kötődik a Növekedési Hitelprogram (NHP) elindítása és működtetése, amely a 2008-as válság utáni években újra életet vitt a hazai vállalati hitelpiacra. A társaság kezességvállalási portfóliója 2025. június végére 2 595 milliárd forintra nőtt, amely 3 360 milliárd forintnyi vállalkozói hitel mögött nyújt védelmet. A beváltott garanciák aránya tavaly közel 40 százalékkal alatta maradt az üzleti terveknek, és a 2023-as szintnél is csaknem 30 százalékkal alacsonyabb volt. Az új kezességvállalásokhoz képest mindössze 4,2 százalékot, az állományhoz mérten pedig csupán 1,6 százalékot tettek ki a beváltások. Pulai György érkezésével a Garantiqa új lendületet kaphat a termékfejlesztésben, amit azért tartunk fontosnak, hogy a jövőben is gyorsan és rugalmasan tudjunk reagálni az aktuális hitelpiaci kihívásokra, támogatva a kkv-k forráshoz jutását.” – emelte ki Szabó István Attila vezérigazgató. A jövő egyik kiemelt területe az InvestEU garanciaprogram, amelynek keretében a Garantiqa 2028-ig 1 milliárd euró összegben vállalhat új kezességet az Európai Unió viszontgaranciájával. Ez mintegy 600 milliárd forintnyi kedvező kondíciójú kkv-hitel kihelyezését teszi lehetővé. Ezzel a társaság jó eséllyel továbbra is megőrizheti vezető helyét az európai garanciaszervezetek mezőnyében: Magyarországon ugyanis a garanciák a GDP 4,4 százalékát fedik le – ez négyszerese az uniós átlagnak - közölték.
(portfolio.hu)
További információ: