ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Gazdasági Versenyhivatal: Itt a Versenyhivatal jelentése a magyar tejpiacról

2023.04.24
Társadalmi konzultációra bocsátotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét. A GVH szakértői az élelmiszerpiacokon elsőként a tej és tejtermékek piacán elemezték a fogyasztói árak nagymértékű emelkedése mögött rejlő – a versenyjogot érintő – okokat. Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg. Ezekben a GVH szakértői többek között felvetik a nyerstej árképletének felülvizsgálatát, szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz, javasolják a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését, felvetik a növényi italok árképzésének átgondolását, illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén. Az ágazat szereplői egy hónapig, május 20-ig véleményezhetik a GVH honlapján elérhető jelentéstervezetet, ennek keretében a versenyhatóság április 26-ára, szerdára személyes szakmai konzultációra hívta meg az ágazati szereplőket tömörítő szakmai szervezeteket.
(profitline.hu)
További információ:
Cookies Settings