Hírek
GYULAHÚS Kft.: Ismét bearanyozták a Gyulahús nevét
2021.09.15
Brüsszeli aranycsillagot érdemelt ki a Gyulai-Royal szarvassonka, míg a Gyulai Medvehagymás Sertésmájas Érték és Minőség díjas lett – jelentette be dr. Görgényi Ernő polgármester és Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója az elismerésekkel kapcsolatos szeptember 14-i sajtótájékoztatón. Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégük évek óta folyamatosan törekszik arra, hogy új termékekkel jelenjen meg a piacon: – Indokolja mindezt a fogyasztói igények folyamatosan változása, illetve természetesen célként jelöltük meg, hogy a Gyulahús piaci súlyát a belföldi és az exportpiacokon egyaránt növeljük – tette hozzá. A szakember kiemelte, idén két termékük is rangos elismerésben részesült. – A brüsszeli székhelyű Nemzetköz Íz és Minőség Intézet aranycsillaggal jutalmazta a Gyulai-Royal szeletelt szarvassonkát, a zsűri a „Very Good Taste”, a nagyon jó ízű termék kategóriába sorolta a terméket, ami nemzetközi szinten is komoly elismerés – fogalmazott Daka Zsolt. Mint megtudtuk, az intézet az egyetlen olyan nemzetközi szervezet Európában, amely vakteszttel, az illat, az íz, a megjelenés, valamint az összbenyomás alapján súlyozott matematikai átlaggal számolt bírálati eredmény szerint értékeli a termékeket. A szarvassonka ennek alapján érdemelte ki az aranycsillagot. – Másik új büszkeségünk az Érték és Minőség Díjjal elismert Gyulai Medvehagymás Sertésmájas – tette hozzá Daka Zsolt.
(beol.hu)
További információ: