ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

MFB Invest Zrt.: A vállalkozók boldogulását segítheti a városi tőkealap

2019.10.11
Elsősorban helyi kis- és középvállalkozások támogatására városi tőkealapot indítását jelentette be nemrég Debrecenben és Székesfehérvárott az MFB csoporthoz tartozó, kkv-k finanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Október 9-én Miskolc csatlakozott a vállalkozásainak fejlődését kiemelten szem előtt tartó nagyvárosok sorához és – mint megtudtuk, Nyíregyháza is a potenciális jelöltekhez tartozik. Az alap célja, hogy a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások finanszírozásával hozzájáruljon a városi gazdaság fejlődéséhez. Dr. Alakszai Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője kezdeményezésére szerdán a borsodi megyeszékhelyen egyeztetett a Magyar Fejlesztési Bank és az MFB Invest Zrt. a Miskolci Városi Tőkealap létrehozásáról. A jegyző a tárgyalásokat követően hangsúlyozta, hogy az előkészület alatt álló, várhatóan jövő év elején induló – tudomásunk szerint 5 és 10 milliárd forint közötti kondícióval rendelkező – Miskolci Városi Tőkealap döntően a városban, illetve a megyében működő, növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások számára kíván növekedési lehetőséget biztosítani tőkefinanszírozással. Az alap segítségével helyi vállalkozók olyan ígéretes fejlesztési, beruházási lehetőségek megvalósításához kapnak tőkejuttatást, amely az üzleti megtérülésen túl közvetlenül, vagy közvetett formában elősegíti Miskolc fejlődését és a városban élők boldogulását. Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója szakmai magyarázatként elmondta: kiemelt ágazatként tekintenek az önkormányzatokra, amelyekkel sikerült hosszú távú együttműködést kialakítaniuk. A városi tőkealap-programot az MFB saját forrásból valósítja meg, a hitel, a tőke és a garancia finanszírozási formák összehangolásával támogatják a fejlődőképes kis- és közepes vállalkozásokat. Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgató hozzátette a városi tőkealapok általában 12 év futamidővel, 7 éves befektetési periódussal számolnak. Az átlagos befektetési méret a tervek szerint 200 millió forint, de elmehet akár egymilliárd forintos nagyságrendig.
(boon.hu)
További információ:
Cookies Settings