Hírek
MOL Nyrt.: Lassult a kitermelés a Mol azeri olajmezőin
2023.08.10
A hazai olajipari vállalat második negyedéves kitermelése közel tíz százalékkal esett vissza. Visszaesett a kitermelés az Azeri–Csirag–Günesli- (ACG) olajmezőn, amelynek termeléséből a Molnak 9,57 százalékos részesedése van. A hazai olajvállalat az ACG-mező termeléséből a második negyedévben mindössze 13 500 hordós napi mennyiségre tett szert, ami éves viszonylatban 8,8 százalékos visszaesés. A Kaszpi-tengeren található olajmező átlagosan napi 375 ezer hordó olajat termelt ki az első fél évben: a területen 137 olajfúró torony üzemel, ebből 44 víz alatti kitermelést folytat. Az ACG-mezőben a legnagyobb tulajdoni hányaddal a BP (30,37 százalék) rendelkezik, a brit vállalatot a Socar követi 25 százalékkal, míg a harmadik helyen a Molt találjuk 9,57 százalékkal. Az első féléves átlagos napi kitermelésünk 14 300 hordó kőolaj-egyenértékű energiahordozóra (BOEPD) rúgott, ami a tavalyi első fél évhez képest 800 egységnyi csökkenést jelent – áll a Mol csoport közleményében. A 6 százalékos visszaesés a vállalat közlése szerint elsősorban a magasabb olajár miatt alacsonyabb jogosultsági arányuknak köszönhető (magasabb olajár mellett a Mol és a többi társbefektető részesedése csökken, az azeri kormányé pedig nő), ugyanakkor általános forgalmi visszaesést és előre nem tervezett termeléskiesést is megéltek a fél év folyamán. A Mol az időszak során nyolc új olajfúró tornyot vett használatba. Az azeri olajmezőben fennálló részesedését még 2019-ben vette meg a Mol a Chevrontól, a vételár 461 milliárd forint környékén alakult.
(vg.hu)
További információ: