Hírek
MOL Nyrt.: Váratlan helyen talált olajat a cég
2025.03.19
A Mol új kőolajmezőt fedezett fel Somogysámson határában - a történet legizgalmasabb része, hogy egy olyan helyen sikerült olajmezőt felfedezni, ahol már több évtizede nem volt kőolajtalálata a cégnek. Az új lelőhely a vizsgálatok szerint napi 1200 hordó kőolaj termelésre képes, amit a Dunai Finomítóban dolgoznak fel. Új kőolajmezőt talált a Mol az ország nyugati részén, Somogysámson határában. A cég a múlt év decemberében végzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben talált olajat. A vizsgálatok szerint a Somogysámson kőolajmezőn található kút napi 1200 hordó termelésre képes. Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkenteni kell Magyarország import-kiszolgáltatottságát, ezért folytatják a beruházásokat. Marton Zsombor, a Mol-csoport Kutatás-Termelés ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy egy olyan helyen sikerült új olajmezőt felfedezni, ahol már több évtizede nem volt kőolajtalálata a cégnek. Ezt követően pedig hozzátette, hogy a vecsési és turai kőolajlelőhelyekkel, illetve a kelet-magyarországi földgázmezőkkel 5 éves csúcsot értek el a hazai termelésben. Az új kút által kitermelt olajat tartálykocsival a százhalombattai duna finomítóba szállítják és a mol-csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének kb. 1%-át adja.
(portfolio.hu)
További információ: