ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: Gyors és ügyfélbarát ügyintézést ígér az új NAV-vezető

2021.08.06
Ahhoz, hogy több ember helyett készítsük el a bevallást úgy, hogy annak ellenőrzését és módosítását egyszerűen lehetővé tegyük, két dolog kell: adat és a gyakorlatban is használható elektronikus ügyintézési felület, amely magánszemélyek esetében egyre inkább a mobiltelefont jelenti – fogalmazott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal úk vezetője. A SZAKma július-augusztusi lapszámában megjelent interjúban Vágujhelyi Ferenccel, a NAV július 7-én kinevezett vezetője elmondta, hogy az előttünk álló időszak legfontosabb feladata az adóhivatal számára az eÁFA rendszer bevezetése. Annak, hogy a gazdálkodóknak valódi hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtsunk, számos rendszer adatait kell úgy összeillesztenünk, hogy az adózó képes legyen azt saját üzleti vagy számviteli döntésének megfelelően jóváhagyni vagy módosítani. Ehhez pontos adatokra van szükség. A rendszer akkor indulhat el, ha ez a feltétel teljesül – ismertette Vágujhelyi. Hozzátette, hogy a NAV fejlesztési terveinek szorosan illeszkedniük kell a Digitális Magyarország Operatív Programhoz, így fókuszban van a NAV szemantikusan besorolt adatvagyon-kataszterének összeállítása, a devianciaindikátorok meghatározása, valamint a kockázatkezelés pontosságának javítása az adózók segítése és a csalások felderítése érdekében. Az új NAV-vezér fontosnak tartja a digitalizáció erősítését, és ezáltal az ügyintézés egyszerűbbé és gyorsabbá tételét, amely a pandémia alatt egyébként is előtérbe került.
(vg.hu)
További információ:
Cookies Settings